Rejtő Jenő
A regény úgynevezett előzményein olvasó és író egyaránt szeret hamar túlesni. Az ilyesmi részint unalmas, részint sablonos, különösen ma, mikor a regényírás bizonyos fajtáit már nem is iparszerűen, hanem a konyhaművészet szabályai szerint, kész receptek alapján főzik ki. Például: "Végy két ifjú szerető szívet, törd meg, forrald fel a szenvedélyeket, hintsél a tetejébe egy kis édes egyházi áldást, és jól megfőzve vagy félig sületlenül bármikor feltálalhatod az olvasónak."
A hallgatózó embert megvetem. Valahányszor hallgatóztam, lelki konfliktusom volt utána. Higgyék el, hogy van abban valami, ami orgyilkosságra emlékeztet, midőn hallószervünkkel hátulról ledöfjük egy másik ember titkát.
A sors olyan, mint egy részeges szabász: mikor belevág a szövetbe, még nem lehet tudni: felöltő lesz-e belőle vagy nadrág.
A tisztesség olyan, mint az igazi úriszabó: nem ismer alkut.
A női becsület olyan, mint a jó szabás: annyira sem szabad feltűnni, hogy dicsérjék.
Mindig csak menni és menni, és mikor elindul az ember, sohasem lehet tudni, mikor ülhet le ismét.
Sok férfi olyan, mint a frakk: ha nélkülözi a megfelelő környezetet, használhatatlan lesz.
Nagy emberek baklövéseit olykor különb elismerés jutalmazza, mint a kicsinyek zsenialitását.
Az igazság... sokszor titokban marad... De az igazságtalanság... mindég kiderül... A többit majd odafenn... zárt tárgyaláson.
Bizonyos relációk alacsony értékén az élet semmilyen közbenjárása nem változtat.
A legkisebb formaság is a helyes ítélethez vezető út burkolatának egy kockája.
Az élet olykor megenged magának (...) tréfákat, máskülönben az emberek azt hinnék, hogy tőlük is függ valami ezen a világon, és jövőbe látó megállapításaik, hajszálpontos következtetéseik lényegében véve nemcsak létezésük fiziológiai megnyilvánulása.
Megalázott és legyőzött, tehát teljesen szerelmes lettem magába. Engem még sohasem vertek meg.
Ha az ember polgárok ezreiért szabálytalanul cselekszik, azt közérdeknek mondják; ha egyért teszi, akkor hivatali visszaélésnek nevezik.