Peter Noll

Az ember mindig is racionális lénynek gondolta magát. Fel kéne hagynia ezzel a tévhittel.

Nyilvánvalóan lehetetlen a jelenben élni. Az agy-számítógépnek nincs ilyen programja. Az emberi elme furcsa törvényeinek egyike, hogy a múltban és a jövőben élünk - emlékekben és reményekben, a múlt teljesítményeiben és a jövőre vonatkozó tervekben.

A halál változatlan, csak az élet az, ami változik.

Csak a zene elég absztrakt ahhoz, hogy kifejezze a transzcendentális dolgokat.

A végstádiumban lévő rákos betegek kibírhatatlan fájdalma teljesen céltalan; olyan, mintha a halottat szirénázó mentőautóval szállítanánk a temetőbe. A fájdalomnak csak addig van értelme, amíg a gyógyulás lehetséges.

Mindig a hozzáértők azok, akiket a legjobban meglep az újabb ismeret.

Ha kicsik az igényeink, szabadabbak vagyunk, mintha minden igényünk ki van elégítve.

A halál gondolatának végig kellene kísérnie minden ember életét, ez azonban túlságosan nagy stressz lenne az emberi elmének. Kénytelenek vagyunk úgy élni az életünket, mintha halhatatlanok lennénk.