Patik László
helytörténész és író
Ötvenhez közel mindenki túlélt már néhány csapást.
A lenyugtatott férfi olyan, mint a herélt mén, csak heverészik és abrakol, de nem rúg.
Nem az elszalasztott lehetőségeken kell rágódni, hanem minden reggel meg kell fogalmazni az aznapi célt.
Minden ajtó becsukódásakor egy új világ is kitárul, csak észre kell venni.
Számos elvált nő állítja, hogy amikor elkezdte szervezni a szertartást, még biztos volt az érzéseiben, és mire az oltár elé került, már nem.
A szerelem ilyen, a hormonok néhány hónapra meggondolatlanná teszik a nőt.
A szürke hétköznapok három hónap együttélés után menetrendszerűen megérkeznek, és hát nem mindegy, hogy az esküvő egy a szürke napok közül vagy ez a férfi és javai birtokba vételének ünnepnapja.
Ha az ember elfogadja, hogy csak lassítani tudja a teste amortizálódását, minden tekintetben kiegyensúlyozottabb lesz.
A házasság alatti szerelmi kaland lezárása a legnehezebb, mert a veszteséget titokban kell feldolgozni.
Miután egy nő elveszít egy szeretőt, érzelmileg stabilizálódnia kell, ami sajnos időigényes folyamat. Ilyenkor nagyon sebezhető. Ha valaki egy kicsit is figyel rá, könnyen észreveszi, hogy kicsúszik a lába alól a talaj.
Egy nőt akkor éri a legnagyobb csapás, ha a szeretője után a férjét is elveszíti.
Részben elhatározás kérdése, mennyi idő alatt gyógyul fel az ember.
A válás szinte az egyetlen területe az életnek - köszönhetően a bírói pálya elnőiesedéséinek -, ahol gyorsan, legálisan meggazdagodhat egy nő.
Vannak csapások - főleg, amelyek az esküvő előtti hónapban sújtanak le -, amiket gondolkodás nélkül a később feldolgozandó sokkhatások polcára kell tenni.