Paolo Mantegazza

Ne azt nézzétek, hogy ki áll fölöttetek, hanem azt, hogy kik vannak körülöttetek és mögöttetek.

Mindenkinek a saját módja szerint kell boldognak lennie, és nem szabad soha lemásolni a mások boldogságát. Aki kényelmes cipőben akar járni, a saját lábára vétessen mértéket. Így vagyunk a boldogsággal is.

Mint ahogy a jó gazdasszony minden reggel megállapítja, hogy mit főz s mit végez a ház körül: nekünk is még fölkelés előtt elő kell készítenünk a boldogságunkhoz szükséges mindennapi kenyeret. Ez a kenyér a jó egészség lisztjéből, a becsületesség kristálytiszta vizéből áll, de a költészet savát is hozzá kell még adni.

Ha boldogoknak érzitek magatokat, ne elemezzétek a boldogságotokat. Olyan lenne az, mintha porrá zúznátok egy szép pillangót csak azért, hogy még jobban megbámuljátok a szépségeit.

A gyermekek majdnem mindig boldogok, mert nem gondolnak a boldogságra. Az öregek pedig sokszor azért boldogtalanok, mert túlságosan sokat tépelődnek rajta.

A boldogság annyiféle, ahányféle az agy és az emberi szív.

Adjatok egy csókot minden kis gyermeknek, aki mosolyog reátok! Fogjatok kezet minden emberrel, aki szenved! Ne számláljátok meg, hogy hány csókot adtatok annak a gyermeknek, és hányszor fogtatok kezet szenvedő emberekkel! Szeretni: már magában is boldogság.

Nincs két egyforma boldogság, mint ahogy nincs két egyforma ember, két egyforma homokszem.

Az egészségünket jobban megőrizzük azzal, hogy óvakodunk a megbetegedéstől, mint azzal, hogy gyógyítgatjuk magunkat, ha betegségbe estünk. A boldogtalanságot is könnyebben kikerüljük, ha kitérünk a veszedelmek elől, mintha mászkálunk kifelé abból a gödörből, vagy örvényből, amelybe egyszer alázuhantunk.

A májusi rózsa mindig rózsa marad, még akkor is, ha hernyók rágicsálják a leveleit.

A boldogság olyan, mint a növény: szeretettel, gonddal kell nevelni.

Nincs olyan talaj, amely minden növénynek jó lenne. De terméketlen talaj sincsen, csak olyan magot kell belé vetni, amilyen neki való.

A boldog embernek sincsen szüksége mások áldozataira.

A szép asszony a szellemes asszonyra féltékeny, az előkelő dáma pedig a szobalányra.