Osvát Ernő

A megalkuvások csipkedik szét a lélek tisztaságával az életkedvet is.

A logika a gondolkodás tehetetlenségi törvénye.

Azok az egész élmények, melyek alatt teljesen megsemmisül bennünk az idő mellékgondolata. (...) Oly pillanat, amikor mindegy, ha közben eltelik az élet.

Ami tökéletes, annak nincsenek méretei.

Hiába vitatkoztok ti jobban, ha ellenfeleiteknek erősebb az akarata.

Szórakozottság rapszódiája: mindent elfelejt, ami eszébe jut; csak átcikáznak rajta a gondolatai; csillaghullásból álló éjszaka a szellemi élete.

Minden erő legyőzhető, csak egy nem: a lemondás.

Anélkül, hogy magunkat szeressük, senkit sem szerethetünk.

Teljes csalódás (az, hogy teljesen megszűnjünk hinni abban, amiben csalódtunk) nem lehetséges. Épp az a fájdalmas, hogy valami alapja volt az érzésünknek, és ebből nem lehet kitépni a hitünk finom gyökérszálait.

A bűntudat magántulajdon.

Annak, hogy az ember már nem hisz önmagában, semmi pótléka a világon. Sem az, hogy másokban tud hinni, sem az, hogy másokban sem hisz.

Meggyőződésünknek tartozunk annyival, hogy higgadtan védjük.

A kötés, ha egy szeme leszalad, egészen felbomlik. Hogy emlékeztet a bizalomra!

Hányan mondták már az élet örömeire: hát ennyi az egész?! Volt-e már, aki a szenvedéseit összegezve így csodálkozott: igazán csak ennyi az egész?