Olof Johannesson

A gőzgép, a villamosság és a robbanómotor révén az ember már korábban megszabadult a nehéz testi munkától. Izmainak satnya erejét a gépek lóerőivel sokszorozta meg, nem kényszerült rá többé a kimerítő testi erőfeszítésre. A számítógépek azonban még ennél is nagyobb szolgálatot tettek neki: megkönnyítették számára a fárasztó és idegemésztő szellemi munkát. Végül még a gondolkodás alól is felmentették.

A kornak, melyben élünk, legfőbb jellemzője, hogy kultúránk a földről kiterjeszkedik a világűrbe, és hogy a számítógépek által kijelölt utakon és módokon megkezdtük a környező égitestek meghódítását és betelepítését.

Az embernek az az érzése, hogy egy bizonytalan és veszélyes világban él, a jelekből ítélve nem változott érdemlegesen az előidők során. E kor kezdetén az ember a természeti erőktől és felebarátja bunkójától rettegett, a végén a repülőktől és az atombombától. A rettegés azonban ugyanaz.

Egy társadalomtól megköveteljük, hogy stabil legyen abban az értelemben, hogy ne fordulhassanak elő háborús katasztrófák, ugyanakkor legyen rugalmas, változékony, hogy az emberek életkörülményeit fokozatosan javíthassa, másképp elégedetlenség támad és forradalmak. Egy ilyen társadalom létrehozása roppant nehéz szociológiai feladat. Valójában olyan nehéz, hogy meghaladja az emberi agy kapacitását, és csakis a számítógépek segítségével oldható meg.

Az ember sok különféle tevékenysége közül három volt kiemelkedően jelentős. Az első: világát szenvedélyesen kutatta, és megismerte a természeti erőket. A második: így szerzett ismereteit egy sor találmányban hasznosította, amelyek megváltoztatták létfeltételeit, és előkészítették a számítógép létrejöttét. A harmadik: társadalmat alkotott, és megkísérelte ezt úgy szervezni, hogy stabil is legyen és egyszersmind haladásra képes.

A technikai fejlődésre ugyanazok a törvények érvényesek, mint a biológiaira: számos különféle lehetőséget próbál végig mindkettő, és csupán az eredmény dönti el végérvényesen, melyek a járható és tovább vezető utak. Egyesek ezt az analógiát a biológiai és technikai fejlődés között odáig viszik, hogy úgyszólván minden mozzanatnak a megfelelőjét megtalálni vélik a másik vonalon, így például azt állítják, hogy a dinoszauruszok a nagyvárosok megfelelői - mindkettő megalomán kísérlet, mely szükségszerűen kudarchoz vezetett.

Az ember képtelen a társadalom megszervezésére. Minden erre irányuló gyámoltalan kísérlete csak katasztrófához vezetett. Mindezt nem azért szögezzük le, hogy az embert lekicsinyeljük. Az ember nagysága elvitathatatlan, de nem a szervezés területén nyilvánult meg. Valódi történelmi jelentősége abban áll, hogy általa valósulhatott meg a számítógép.

Szükségtelen (...) az emberi agyat terhelni egy csomó ismerettel, amelyek biztosabban és megbízhatóbban őrizhetők egy számítógép memóriaegységében, mint egy iskolás gyerek agyában.

Mi szólhat a lefegyverzés ellen, ha minden ember iszonyodik a háborútól? Miért kellene az emberiségnek túlszaporodnia, mikor az orvostudomány ismeri az ellenszert? Miért kell a világ egyik részének éhen halnia, a másiknak saját zsírjába fulladnia, mikor rendelkezésre állnak a szállítóeszközök az észszerű elosztásra? Korunk történésze csak egy magyarázatot talál erre az érthetetlen jelenségre: az államférfiak inkompetenciáját. A politikusok lépéseit többnyire nem a problémák megoldására való jó szándék, hanem a hatalomvágy inspirálta.

Ha egy puszta szigetre vetődött hajótöröttek már minden készletüket felélték, felüti a fejét a gyanú és a gyűlölet. Lassan felismerik, hogy a kannibalizmus ideje közeleg. Mindegyik tudja, hogy valakinek el kell kezdenie, és aki ettől visszariad, könnyen maga lehet az első áldozat.

Miután az ember megteremtette az egyre bonyolultabbá váló társadalmat, ez másfajta tulajdonságokat követelt tőle. Olyan szervezetet kellett kidolgoznia, amely nem csak az ő egyéni érdekeit szolgálja, de tekintettel van embertársaiéra is. Meg kellett tanulnia, hogy saját érdekeit a közösség érdekeinek rendelje alá. Csakhogy a biológiai fejlődés megelőző szakaszában ezek a tulajdonságok nem fejlődhettek ki benne, és alapjában ez lehetett az oka, hogy mint társadalomszervező kudarcot vallott. A legtöbb ember, aki hatalmat kapott a társadalom építésére és szervezésére, azt a saját érdekében használta, hogy még nagyobb hatalmat szerezzen.

A legtöbb ember a személyi integritása elleni bűnös merényletet lát minden kísérletben, mely agya tökéletesítését célozza.

Az ember az által kerekedett felül a többi állaton, hogy agya kombinációs képessége meghaladta az övékét. A számítógép azonban épp ebben múlta felül az embert.

Ha egy történész saját korához érkezik el, legjobb, ha leteszi a tollat. A folytatás esetleg csak spekuláció a jövőről. Ez általában igen hiú vállalkozás, és aki ilyesmire adja a fejét, könnyen köznevetség tárgya lehet. Mégis kevés történész vonhatja ki magát a történelmet formáló hatalmas erők igézete alól, és kísértésbe esik, hogy a maga módján értelmezze őket. Végül is nem lehet megtagadni egy történésztől, hogy elemezze kora eseményeit, és ettől már csak egy lépés azt firtatni, mit rejt a jövő méhe.

Társadalmunk összehasonlíthatatlanul a leggazdagabb minden eddig létezett társadalom között. Egyetlenegy sem tarthat a miénknél több igényt az olyan epitetonokra, mint "jóléti társadalom" vagy "a bőség társadalma". A gazdagság azonban nem lehet jogcím a tékozlásra. Ellenkezőleg, tudatában kell lennünk a gazdagsággal járó nagy morális felelősségnek. Csak aki szigorúan tartja magát a gazdasági törvényszerűségekhez, és minden fölösleges kiadást eliminál, az méltó a gazdagság áldásaira, az szerzi meg a jogot gazdagsága birtoklására és gyarapítására.