Nicolai Hartmann

A "gyakorlati filozófia" sosem tolakodó. Nem avatkozik bele az élet konfliktusaiba, nem ad utasításokat ezek megoldására - nem parancsok vagy tilalmak kódexe, ahogy a jog. Az emberben ott munkáló teremtő erőhöz fordul, felhívva arra, hogy az új szituációkban újra és újra érzékelje, látnokian sejtse meg mintegy, hogy itt és most minek kell végbemennie.

A világteremtés nem teljes, amíg az ember a maga küldetését nem teljesíti benne.

Az ember szubjektum az objektumok között: megismerő, tudó, megélő, résztvevő lény - a lét és a világ tükre, s e tekintetben valóban a világ értelme.

Az ember elsősorban gyakorlati, s csak másodsorban elméleti lény. Szemlélése már eleve állásfoglalás.

A valóságos életben nem úgy történnek a dolgok, mint a drámai művészetben: hiányzik a gondos mesterkéz, amely a jelentőst észrevétlenül az előtérbe tolja, hogy az a közönséges szemnek is láthatóvá váljon.

A mai ember élete nem kedvez az elmélyülésnek. Hiányzik belőle a nyugalom, a kontempláció, a modern élet a nyughatatlanság és a rohanás terepe - cél és megfontolás nélküli versengés. Aki egy pillanatra megáll, azt a következő pillanatban leelőzik.

A modern ember nem csak nyughatatlanul rohanó, de eltompult, unott lény is, akit semmi nem dob fel, semmi nem ragad meg legbelül igazán.

A személyiség igazi éthosza nem az önmagátkeresés vagy önérvényesítés, hanem az önátadás és önfeledtség éthosza.