Morgan Scott Peck

Létezik-e vajon nagyszerűbb újság annál, hogy nem veszíthetünk, hogy győzelemre vagyunk ítélve? Biztos győztesek vagyunk attól a pillanattól kezdve, hogy felismerjük: mindannak, ami velünk történik, az a célja, hogy tanítson bennünket. Megtanítson arra, amit utunk során tudnunk kell.

Az élet útja nincs aszfaltozva, nincs fényesen kivilágítva és útjelző táblák sem sorakoznak a szélén. Göröngyösen kanyarog a vadonban.

Azok a szülők, akik nem hajlandók gyermekeikkel együtt fejlődni, változni és szenvedni, a szenilitást választják - akár tisztában vannak ezzel, akár nem -, s mind gyermekeik, mind a világ messze maga mögött hagyja őket. A gyerekektől lehet tanulni, s aki megragadja ezt az alkalmat, biztosítja magának az értelmes öregséget. Sajnos, a legtöbb ember nem ragadja meg az alkalmat.

Az a kormány, amely cenzúrája révén visszatart lényeges tudnivalókat, nem demokratikusabb, mint az a kormány, amely egyszerűen csak hazudik.

Az élet nehéz. Nagy igazság ez, a legnagyobb igazságok egyike. Mégpedig azért, mert ha valóban értjük - fölfogjuk és elfogadjuk -, hogy az élet nehéz, megszűnik nehéznek lenni. Mert amint elfogadjuk, az a tény, hogy nehéz, nem számít többé.

Az embert csak akkor szerethetik, ha méltó a szeretetre, s mindaddig nem lehet az, amíg egyetlen célja, hogy szeressék.

Észben kell tartani, hogy az igazság elhallgatása lehetőség szerint mindig hazugság, s így mindig komoly erkölcsi megfontolást igényel.

A gondok fölismerésének és megoldásának folyamatában rejlik az élet értelme. A probléma a próba, mellyel elkülönítjük a sikert és a kudarcot. Gondjaink miatt van szükségünk bátorságra és bölcsességre, sőt gondjaink tesznek minket bátrakká és bölcsekké. Végső soron ezek felelősek lelki fejlődésünkért.

Az életben (...) számos alkalommal el kell nyomnunk véleményünket, érzelmeinket, gondolatainkat, még tudásunk kifejezésének vágyát is.

A valósághoz vezető út nem könnyű. Először is, az ember nem a térképpel együtt született, előbb meg kell rajzolni, ez pedig erőfeszítést kíván. Minél nagyobb erőfeszítés megtételére vagyunk hajlandóak, annál nagyobb és pontosabb térképünk lesz. Ám sokan nem hajlandóak semmilyen erőfeszítésre. Mások befejezik a rajzolást kamaszkoruk végére. Az ő térképük kicsi marad és vázlatos, a világról alkotott képük egyoldalú és félrevezető. Életük delén az emberek rendszerint fölhagynak térképük rajzolásával. Úgy érzik, térképük teljes, világnézetük helyes (sőt: szent és sérthetetlen), és semmi szükségük nincsen újabb értesülésekre. Mintha kifáradtak volna.

Rálátásunk a valóságra olyan, mint egy térkép, melynek segítségével igyekszünk eligazodni az élet területén. Ha a térkép jó, rendszerint meg tudjuk határozni helyzetünket, s ha tudjuk, hova kívánunk eljutni, rendszerint azt is leolvashatjuk róla, mely útirány vezet el célunkhoz. Ha a térkép rossz, többnyire eltévedünk.