Max Planck

A csodákba vetett hit lépésről lépésre meghátrálni kénytelen a haladó tudomány elől, s nem kételkedhetünk abban, hogy e haladás során előbb vagy utóbb véget ér.

Ha (...) egy ember olyan tökéletesen átlátná önmagát, mint az isteni szem (...), akkor az oksági törvény alapján saját cselekedeteit előre láthatná, és az akarata nem lenne többé szabad.

Teoretikusokból van elég, és a papír is türelmes.

A pozitivizmus fényénél az asztal nem egyéb, mint azoknak az érzeteknek a komplexuma, amelyeket az asztal szóhoz kapcsolunk. Ha elvesszük az összes érzeteket, lényegében semmi sem marad. A kérdésnek, hogy mi az asztal a "valóságban", egyáltalán nincs értelme. És így van ez minden fizikai fogalommal általában. Az egész bennünket körülvevő világ nem egyéb, mint az arról alkotott élmények. Ezek nélkül a környezetnek nincs jelentősége. Ha a környezetre vonatkozó kérdés nem vezethető vissza valamilyen módon egy élményre vagy megfigyelésre, akkor értelmetlen és nem engedhető meg. Ezért a pozitivizmusban semmiféle metafizikának nincs helye.

Ahogyan a természeti törvények vaskövetkezetességgel érvényesek nagyban éppúgy, mint kicsiben, úgy az emberek együttélésében is ugyanazt a jogot követeljük meg mindenki számára, magasan vagy alacsonyan állónak, előkelőnek és egyszerűnek.

A legjobb, a legkiforrottabb etikai világnézet sem vezet el az ideális befejezettséghez, mindig csak az irányt mutathatja meg, amelyben a célt keresnünk kell. Aki erre nincs figyelemmel, könnyen abba a veszélybe kerülhet, hogy vagy elveszíti a bátorságát, vagy pedig elkezd kételkedni az etika értékében, és ezáltal, éppen mert becsületes akar lenni önmagával szemben, még az etika elleni támadásra is kényszerülhet.

Az az etika a legértékesebb, amelyik a gyakorlati életben a leghosszabb ideig beválik; éppúgy, mint a tudományban is mindig az az elmélet részesül előnyben, amely legjobban megfelel a tapasztalatnak.

A logika (...) önmagában nem képes valakit saját érzéki világából kivezetni, még csak arra sem kényszerítheti, hogy embertársai önálló létét elismertesse vele.

Nem az igazság birtokolása termékenyíti meg és teszi boldoggá a kutatót, hanem a sikeres kutatás az igazság után.

Nem minden ésszerű, amiben nincs logikai ellentmondás.

A legjobb szem is éppoly kevéssé képes önmagán keresztüllátni, mint ahogy egy szerszám sem munkálhatja meg önmagát.