Maurice Druon

Minden emberi lény közös tévedése, hogy azt hiszi: a hozzá közel állók éppannyi fontosságot tulajdonítanak személyének, mint amennyit ő maga. Holott mások (...) gyorsan elfeledik a velünk történteket, de ha nem is feledték el, az emlék korántsem olyan súlyos jellegű, amilyennek mi képzeljük.

Ha valaki elindul a hazugság útján, mindig azt hiszi, hogy az út rövid és könnyű lesz. A kezdeti akadályokat könnyedén, sőt bizonyos élvezettel küzdi le, de az erdő csakhamar sűrűbbé válik, az út homályába vész, és mocsarakba torkolló ösvényekké ágazik.

A gonosz lelkek önmagukban hordják balsorsuk magvát.

A legjobb barátságok közös érdekeken és egy közös jövő alakításán alapulnak.

Csak az első szerelmek lehetnek makulátlanul tiszták és tökéletesen boldogok. Ha elmúlnak, semmi nem pótolhatja őket. A második szerelem soha nem éri el az első áttetsző tökélyét.

A bűnt és az ártatlanságot nem lehet egymástól élesen különválasztani.

A féltékenységben rejlő legnagyobb veszély az, hogy tárgya előbb-utóbb rákényszerül önnönmagában keresni az őt ért vádaskodások okát. Így aztán fény derül olyan érzelmekre is, amelyekre addig nem figyelt fel.

Meghallgatni, mielőtt beszélnénk, tájékozódni, mielőtt döntenénk, megérteni, mielőtt határoznánk, és soha nem elfelejteni, hogy minden emberben együtt található a jó és a rossz cselekedetek forrása.

A követek szívesen hiszik, hogy eredményesnek bizonyult küldetésüket maguk kezdeményezték.

A rossz cselekedeteket rendszerint jó szándékkal magyarázzák.

A szerelemben nem elegendők a közös vágyak; ezeket a vágyakat egyszerre és ugyanabban a pillanatban kell kifejezésre juttatni!

Az évek valójában csak keveset változtatnak jellemünkön, és nincs olyan életkor, amely megszabadít hibáinktól.

Az ember gondolkodó egység, hat a többi emberre, és átalakítja a világot. De ha ez az egység hirtelen felbomlik, szétesik, mit jelent akkor a világ, és mit az emberek?

Ne foglalkozzunk a szomszédunk arcán nőtt kelés kifakasztásával, amikor a miénket lepra marja!