Makkai Sándor

A Karácsony szimbolikusan is, hagyományosan is a gyermekek ünnepe. A nagy, bölcs és erőszakos felnőttek ilyenkor megajándékozzák a kicsinyeket, és bár előzetesen ezt az ajándékot mindenféle feltételhez kötötték, végre is nem különböztetnek jó és rossz gyermekek közt, mindenik megkapja az angyalfiát. Talán eszükbe se jut az ajándékozóknak, hogy ebben van a Karácsony nagyobb igazsága az emberi igazságokkal szemben.

Az emberek úgy vannak teremtve, hogy érdekli őket a rendkívüli, de félnek is tőle s bár szeretik csodálni, a maguk mindennapi életéből minél messzibb akarják távolítani.

A legborzasztóbb valóság is jobb, mint a bizonytalanság.

Azt hiszem, hogy mindenki, akinek életében rendkívüli események nem fordultak elő, tévesen ítéli meg az ilyen élményeken átment emberek lelki állapotát. Bizonyára úgy gondolja, hogy a megpróbált lelkek állandóan telítve maradnak felejthetetlen emlékeikkel s többé nem is tudnak közönséges emberek módjára örülni és munkálkodni. Ez a gondolkozás az oka annak, hogy a történelem nagy alakjait is csak ünnepi pózban tudják elképzelni az emberek s rendszerint fölháborodnak és "ideálrombolásról" jajgatnak, ha hőseiket mindennapi életükben próbálja meg valaki ábrázolni, vagy jellemezni. Valószínűleg azt hiszik, hogy a királyok koronával a fejükön aludtak s ebéd közben is fejedelmi jogar volt a kezükben.

Amit a lélek nem bír meg, azt csodálatos önvédelemmel kiveti magából.

A "magasztos eszmék" nagyon szépek, de csak ünnepeken, az ember hétköznap nem szeret díszben járni. A rendkívüliség nagy lelki feszültségét nem lehet állandóan kibírni, a föld vonzóereje visszahúz a nyugalom és kényelem szürkeségébe.

A népet csendre inteni, kitartásra bírni, engedelmességre tanítani kétféle okból lehet: önző úri betyárságból, vagy abból a becsületes meggyőződésből, hogy ez a kitartás az egyetlen reménység arra, hogy majd segíteni tudjunk rajta.

A Gondviselés sokszor kicsiségeken fordítja oda a kereket, ahova kell.

Szépség, szemérem, ízlés, tisztaság nélkül az élet nem érdemli meg, hogy éljük.

Iskola, gazdakör, szövetkezet, politika mind a te kezedben fusson össze, de mindegyikben legyen valaki más, aki azt hiszi, hogy ő csinálja s neki virágozza a dicsőséget.

Az igazság olyan, mint az orvos kése: kivágja a sebet és a test megépül.

A bizalmat, mely minden közeledés alapja, nem lehet parancsszóra, erőszakkal és tömegesen kikényszeríteni. Erre a jóakarat önként meginduló emberei, lelkek, egyéniségek kellenek.

Ha a szeretet zörget, az ajtót mindig testvérkéz nyitja meg.

Az őszinteség az, ami leginkább hiányzik a világból, és amire a legnagyobb szükségünk van. Csak az őszinte lelkek lehetnek elég bátrak ahhoz, hogy ősi, egyszerű tényeket, a lélek természetes alap meggyőződéseit szembe merjék szegezni az emberi életet megrontó hazugságok seregével.

Az emberi viszonylatokat csak egy módon lehet igazán és gyökeresen megjavítani: a kölcsönös nagylelkűség és méltányosság lelki hatalmával.