Lauren Oliver

Azt hiszem, a búcsú mindig ilyen - mint leugrani a szakadék széléről. A legrosszabb az egészben meghozni a döntést, hogy leugrunk. Ha már a levegőben vagyunk, semmit sem tehetünk, csak engedjük megtörténni.

Egyre messzebb és messzebb húzzuk meg a határt, és minden alkalommal áthágjuk. (...) Meglepődnél, ha tudnád, milyen könnyű letérni a megszokott pályáról és kirepülni egy olyan helyre, ahol senki sem érhet el. Elveszíteni önmagadat - elveszni.

A papoknak és a tudósoknak egy dologban igazuk van: a lelkünk mélyén semmivel sem vagyunk jobbak az állatoknál.

A buliktól mindig görcsbe rándul a gyomrom, de nem rossz értelemben: ahogy a ház felé tartunk, úgy érzem, bármi megtörténhet. Persze legtöbbször nem történik semmi. Legtöbbször egyik éjszaka belefolyik a másikba, ahogy a hetek és a hónapok is összefolynak. (...) De az éjszaka elején bármi lehetséges.

A szív törékeny dolog, ezért kell nagyon vigyázni rá.

Nekem elhihetitek: ha a múlt hangját halljátok, érzitek, ahogy rángatja a pólót a hátatokon, felcsúsztatja ujjait a gerinceteken, a legjobb megoldás - sőt az egyetlen - elfutni.

Az ember néha azt hiszi, hogy a múltnak üzenete van számára. Úgy véli, oda kell figyelnie rá, fülelnie kell a suttogására, hátra kell hajolnia, le kell guggolnia, hogy hallja a hangját kiszivárogni a földből, a holt helyekről. Az ember azt hiheti, hogy kaphat valamit a múlttól, vagy megérthet valamit a segítségével. De én tudom az igazságot (...). Tudom, hogy a múlt hátrafelé és lefelé húz; folyton arra ösztönzi az embert, hogy a szelet hallgassa, meg a fák összedörzsölődő ágait, mintha valami titkos beszédet akarna megfejteni, és összerakni a széttört darabokat. Reménytelen vállalkozás.

Mindenki, aki valaha végigszenvedte a középiskolát, egyetért abban, hogy a tanulóknak össze kell fogniuk a szülőkkel, tanárokkal és zsarukkal szemben. Ez is egy afféle láthatatlan elválasztó vonal: ők velünk szemben állnak.

Aki felugrik az égbe, nagyot zuhanhat, De meglehet, hogy repülni fog.

Minden rendben lesz. Semmitmondó szavak, amiket a semmibe, a hatalmas, sötét ürességbe mond ki az ember, mintha kaparászva próbálnánk megfogni valamit zuhanás közben.

Mint bármi más, a hazugság is egyre könnyebb, ha az ember rendszeresen gyakorolja.

Tudod, akkor veszíted el igazán az embereket, amikor elmúlik a fájdalom.

Szerelem: egyetlen szó, egy leheletfinom dolog, nem élesebb vagy hosszabb egy élnél. Az is: él, penge. Belevág az életed közepébe, mindent kettészel. Előtte és utána. A világ széthullik a két oldalra.

Azt hiszem, ez hozzátartozik a szeretethez és a szerelemhez: fel kell adni a dolgokat. Néha még a szeretteinktől is el kell szakadni.