Konrad Lorenz

Nem lehet megérteni egy állat viselkedését anélkül, hogy ne ismernénk történelmét, és nem lehet megismerni az embert anélkül, hogy ne ismernénk az állatokat.

Biztos, hogy a világot fenyegető veszélyek ijesztő módon növekszenek, de ugyanakkor nő azoknak az embereknek a száma, akik számot vetnek e veszélyekkel.

A világban létezik az értékek egyensúlya, ami tetszhet vagy sem, mégis meg vagyok győződve arról, hogy meg lehet ölni sok majmot azért, hogy megmentsünk egyetlen gyermeket.

Minden jó anya, aki rendelkezik minimális háztartási gyakorlattal, tudja, hogy csak annyit lehet költeni, amennyi a bevétel. Nos, a mi házunkban, azaz a Földön mi a bevétel? A Nap. A Nap az egyetlen energiaforrás, amelyet minden ellenszolgáltatás nélkül kapunk. Szabadulásunk egyetlen lehetősége a napenergia.

Az már megmásíthatatlan törvény, hogy az ember élete során minden örömért valami fájdalommal fizet, és voltaképpen szánalmas kuporgatónak tekintem azokat, akik lemondanak az emberi élet egyébként is oly kevés, etikailag kifogástalan öröméről, puszta félelemből, hogy fizetniök kell majd a számlát, amelyet a sors előbb-utóbb benyújt. Aki a szenvedés garasaival fukarkodni akar, csak húzódjék meg holmi aggszűznek való padlásszobácskában, ott száradjon el lassan, mint egy meddő, gumós növény, amely soha nem szökik virágba.

Semmi sem biztosít bennünket jobban a másik jó szándékáról, mint a nevetés.

Az a hétköznapi tény, hogy a kutyám jobban szeret engem, mint én őt, egyszerűen letagadhatatlan, és engem mindig bizonyos szégyennel tölt el. A kutya bármikor kész életét áldozni értem. Ha engem történetesen egy oroszlán vagy tigris fenyeget, Ali, Bully, Titi, Stasi, és a többiek, ahányan csak voltak, pillanatnyi tétovázás nélkül felvették volna a kilátástalan harcot, hogy meghosszabbítsák az életemet. Hát én?

Az ember, az észlény, a maga felsőbbrendű, felelősségteljes erkölcsiségével, az ember, akinek legszebb, legnemesebb hitvallása a felebaráti szeretet, az ember, lám éppen a legtisztább felebaráti szeretet képességében marad el.

Minden egyenlőség alapjában véve csak tautológia, amely azt állítja, hogy az egyes (szám) üres doboza egyenlő önmagával. Abban a pillanatban hogy az egyesek minden egyes dobozát megtöltjük egy-egy valóságos dologgal, az egyenlőség elveszíti abszolút igazság jellegét, és a mennyiség kategóriája annak bizonyul, ami valójában, tudniillik statisztikailag valóban jól működő számlálógépnek. Kétszer két atom, két alma vagy két birka valójában sohasem egyenlő négy másikkal, azon egyszerű okból, hogy egyáltalán nem létezik két egymással tökéletesen egyforma atom, alma, juh. A "kétmilliárd meg kétmilliárd egyenlő négymilliárddal" egyenlőség valóságos egyedi dolgokra alkalmazva a százalékban kifejezett pontatlanságnak valószínűleg jóval csekélyebb fokát mutatja, mivel nagy számok esetében a konkrét, egyedi dolgok individuális különbözősége statisztikailag kiegyenlítődik.

Mára egyetlen értelmes, a természettel és az élettel közeli kapcsolatban lévő pszichológus sem kételkedhetik abban, hogy minden, de minden lelki és szellemi folyamat lényegének egy részét tekintve egyben testi jellegű, különösképpen pedig idegélettani folyamat. Egy kis mérgezés, egy kis agysérülés... és hová lesz a "halhatatlan" lélek és a minden testi dolognál magasztosabb szellem? Saját gyakorlatunkban kell megtapasztalnunk az agysérültek szörnyű és megrendítő személyiségváltozásait, hogy megtudjuk, mennyire halandó az emberi lélek, mennyivel halandóbb még a testnél is!

Az, hogy jelenségek bizonyos köréről különböző véleménnyel lehetünk, csak azt mutatja, hogy a tények még nem elégségesek egy tulajdonképpeni véleményalkotáshoz.

Két, egymással ellentétes munkahipotézist képviselő kutató nem vita útján igyekszik dűlőre vinni a dolgot, a vitára legfeljebb álláspontjaik kölcsönös tisztázása céljából kerítenek sort. Nem egymással, hanem a tényekkel néznek farkasszemet, ezek pedig vagy az egyik, vagy a másik hipotézist érvénytelenítik majd - esetleg mindkettőt.

Csakis a tények iránti alázat teszi lehetővé a természettudományok ellentmondásmentes dobozrendszere által felhalmozott tudáskincs kollektív jellegét, valamint azt, hogy oly sok ember dolgozik együtt egy nagy építményen. Ezt az alázatot különös eréllyel kell megkövetelni a filozófiától is, amelytől azt várjuk, hogy képes legyen egy ilyen együttműködés koordinálására és irányának kijelölésére.

Kiskölyök koromban bagoly szerettem volna lenni, mert a baglyokat este senki nem parancsolja ágyba.

Minden probléma, amelyet valakinek sikerült megoldani, már megoldása pillanatában újabb problémákat szül.