Kazuo Ishiguro

A múló évek igazán jól álcázzák az embert.

Azt hittem, az öregasszonyok feje teli van mindenféle hiszemekkel és babonás félelmekkel, minden kőben elátkozott boszorkányt látnak, és minden kóbor macskában az ördög megbúvó szellemét! Erre most, hogy már magam is megöregedtem, mit látok? Nem mást, mint hogy a fiatalok azok, akik tele vannak hiedelmekkel.

Amikor az ember fiatal, sok mindent unalmasnak és élettelennek lát. De ahogy öregszik, rájön, hogy éppen ezek a dolgok a legfontosabbak számára.

Ha szembenézünk a hibákkal, melyeket életünk során elkövettünk, (...) bizonyosfajta elégedettségre és méltóságra tehetünk szert.

Ha valaki ott bukott el, ahol mások elegendő bátorság vagy akarat híján nem is próbálkoztak, vigasztalást meríthet ennek tudatából, sőt mélységes elégtétellel szolgálhat számára, amikor visszatekint az életére.

Attól, hogy egy nő férjhez megy, még nem kell unalmasan öltözködnie.

A fiatalokat gyakran bűntudattal töltik el az élvezetek.

Nem számít, hány éves az ember, az számít, hogy mit élt át. Vannak százévesek, akik nem éltek át semmit.

Mi értelme azon rágódni, hogy mit tehetett vagy mit nem tehetett volna az ember, hogy ura legyen saját sorsának? Kétségtelenül az is elég, ha az ilyen emberek, mint önök meg én, legalább megpróbálják a maguk kis hozzájárulását valamely igaz és nemes ügy szolgálatába állítani. És ha van köztünk, aki súlyos és komoly áldozatokra kész az ilyen célok előmozdítása érdekében, az kétségtelenül már pusztán ezért is büszke és elégedett lehet, bármi legyen a végeredmény.

Úgysem lehet visszafordítani az időt. Az ember nem töprenghet örökösen azon, hogy mi lett volna másképp. Hanem be kell látnia, hogy van olyan jó sora, mint a legtöbb embernek, talán még jobb is, és hálásnak kell lennie érte.

Méltatlan dolog (...) gyűlölködni, amikor a harc már véget ért. Akit a padlóra küldtünk, azt már nem bántjuk. Abba már nem rúgunk bele.