Jorge Luis Borges

Nincs szükség nagy szavakra, felvágni ezzel-azzal; itt mindenki jól ismer körülöttem, ismerik gyarlóságaim, gátlásaim. Ez a legtöbb, amit elérhetünk, ami talán lehozhatja a Mennyet: nem a csodálat, nem a diadal, csak az, hogy egyszerűen elfogadnak A tagadhatatlan Valóság részéül, Mint a köveket vagy a fákat.

Minden ember követett el bűnt. A bűntelenség nem emberi tulajdonság. Aki gyűlölettel néz egy emberre, az a szíve mélyén már meg is ölte.

Csak aki meghalt, az a miénk, csak az a miénk, amit elveszítettünk.

Mit nem adnék érte, ha emlékeznék arra, hogy egyszer azt mondtad nekem, szeretlek, és hogy nem alhattam el hajnalig szívszakadva és boldogan.

A megbocsátás a sértettet tisztítja meg, nem a sértőt.

A könyvtárrendezés a kritika egyfajta csendes és szerény művészete.

Nem annyira a titok a fontos, mint a hozzá vezető utak. Azokon az utakon pedig végig kell menni.

Ne gyümölcseiről ítéld meg a fát, se műveiről az embert; ezek rosszabbak is, jobbak is lehetnek nála.

A keresés öröméért keress, ne a megtalálásáért...

Ellenségeiddel jót tenni a legjobb módja annak, hogy hiúságodnak hízelegj.

Az egyetlen bosszú és az egyetlen bocsánat a felejtés.

Az igazságot se vidd túlzásba; nincs ember, akinek egy nap leáldoztával ne lett volna többször is oka hazudni.

Jó azoknak, akik igazukért üldöztetést szenvednek, mert emberi sorsuknál fontosabb nekik az igazság.

Jó azoknak, akik nem szomjazzák az igazságot, mert tudják, hogy kegyes vagy kegyetlen sorsunk a véletlen műve, amely kifürkészhetetlen.

Boldog, aki másoknak megbocsájt, és az is, aki megbocsájt magának.