Johannes Hinrich von Borstel

1988. augusztus 8. — német orvos és író

Ha a szívből az agyba tartó véráram akár csak néhány másodpercre megakad, az olyan, mintha bunkósbottal fejbe vernének bennünket: eszméletlenül rogyunk össze, és erősen kérdéses, hogy a gondolkodásunk központja ezután több lesz-e egy tál kocsonyánál. Agyunk ugyanis nagyon rosszul, a többi szervünknél százszorta rosszabbul viseli az oxigénhiányt.

A legegyszerűbb módja annak, hogy akár a legbarátságosabb kórházi személyzetet is kőhajigáló csőcselékké alakítsuk át, az, ha megfosztjuk őket a kávéjuktól.

Az együtt érző ápolás és a jó kezelés elválaszthatatlanok egymástól.

Egy csapat mindig annyira erős, amennyire a leggyengébb tagja az.

Előre tudható, mégis tragikus. Mindannyiunknak leáll egyszer a szívünk, az addig hátralévő idő azonban nem kell hogy drámai legyen. Épp ellenkezőleg: a "jó szívű" élet inkább egy komédiához hasonlít. A szív ebben az esetben is megáll, de előtte legalább sok nevetéssel és értelmesen tudjuk eltölteni az életünket.

Az élet néha halálosan szomorú, de mosollyal az arcunkon minden könnyebb. Próbáld ki a hahotajógát. Vagy nézz nevető négyesiker-babás videókat a YouTube-on.

Nemrég múltam huszonöt. A szívem eddig nagyjából 900 millió alkalommal húzódott össze. Teljes kötelességtudattal és tévedhetetlenül teljesítve a feladatát, hogy életben tartson. Köszönöm, drága Szív, hogy elvégzed ezt a monoton munkát a kedvemért!

A dohányzás (...) egyike azoknak a ritka tevékenységeknek, amelyek a költséges, de a társadalombiztosítás által támogatott halálon kívül tényleg nem adnak semmit. Dohányosként orosz rulettet játszunk, csak nem adjuk tovább a pisztolyt. Mert nem a tüdő az egyetlen szerv, amelyik károsodik a több mint 4000 méreganyagtól, amelyet a dohányfüst tartalmaz.

A közlekedésben részt vevők viselkedése néha egészen meredek, ha mentőautóval találkoznak.

Fel kellene azonban ismernünk, hogy mikortól ártunk magunknak. Egyszerűen lemondhatunk az esti sörünkről, egy felessel kevesebbet ihatunk a kocsmában, és abbahagyhatnánk a cigizést. Miután az összes Marlboro-man szívproblémában, tüdőrákban és más, a dohányzással összefüggő betegségben halt meg, a dohányzás eléggé uncool dolog lett.

Bár az öregedésnek rengeteg előnye van - például a határtalan bölcsesség, vagy az, hogy egész nap bámulhatunk kifelé az ablakon, vagy komphajókon héderelhetünk ahelyett, hogy az irodában ücsörögve halogatnánk, hogy végre felemeljük a telefont -, ebben az életszakaszban a szív tartogat néhány kellemetlen meglepetést is.

Az ételválaszték óriási, és emiatt nagy annak a veszélye is, hogy valami egészségtelenre bukkanunk. Hogyan tudnánk mindent észben tartani? Honnan tudjam, mikor mit kellene ennem, és mikor lazíthatok nyugodtan egy kicsit a táplálkozási szabályok szigorán? Hiába javul az egészségügyi ellátásunk, egyre több a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők száma.

Az étkezési tanácsok sokszor homályosak, nehéz követni őket. Megtartani még nehezebb. Az egyszerű és jól követhető tanácsok ritkák, nem utolsósorban azért, mert minden embernek megvan a maga egyéni anyagcseréje, saját testmérete és számításba veendő betegségtörténete. A tanácsok inkább elnagyolt, általános irányvonalakat jelentenek, amelyeket követhetünk. Ezenkívül keveseknek van idejük arra, hogy részletesen átgondolják az étrendjüket. Az evés bonyolult tudomány.

A cukor a testünk számára olyan, mint valami drog. Dopamint, boldogsághormont szabadít fel, ami agyunk jutalmazási rendszerében (...) fontos szerepet játszik. Testünk, mint egy kábítószerfüggő, egyre gyakrabban és egyre több cukorra vágyakozik - leginkább csokoládé és egyéb édességek formájában -, ha nem kezdjük el már rögtön az elején rövid pórázra fogni. A dealerek mi magunk vagyunk, rajtunk múlik, hogy a legjobb kuncsaftunk almához vagy csokitortához jut ma este.

A testünk olyan, mint egy csésze kávé. Egy kis cukor még nem számít, de túl sok belőle mindent tönkretesz.