Jakab Ödön
1854. július 26. — 1931. március 5. magyar költő, író és irodalomtörténész
Te, ki a nyárnak oly szép véget adsz,
Hogy a mezőkön sárguló haraszt
Észre sem veszi, miként múlik el
Szelíd halálban ott a többivel:
Nekem is add meg azt a szép, szelid
Elmúlást majd, a vég ha közelit!
Nem is érezve, hogy valami fáj,
Aludjam úgy el, mint az őszi táj!
Poétákat olvasgatok, Kiket a hír fel nem kapott, Bár lantjukon már régóta, Jó régóta zeng a nóta. (...) Szegényeket úgy sajnálom: Mennyi vágy és hiú álom! S ha valóra egy se válik: Mennyi bánat mindhalálig!
Csodálattal tölt el engem a természet, Bár nem minden évszak vonzza lelkemet: Búra hangol a tél sívó pusztasága, Míg örömre gyújt a zengő kikelet; Ámde még a tél is, ha itthon borul rám, Idegen tavasznál kedvesebb nekem, Mert én a hazámat, szép Magyarországot, Az egész világnál jobban szeretem!
Te vagy mindenem, kit semmi sem pótolhat, Fölöttem egyedül te uralkodol csak. Ragyoghat az égről a napvilág másnak: Engem éj környékez, bús éj, ha nem látlak.
Facebook
Pinterest