Horváth István
1909. október 9. — 1977. január 5. erdélyi magyar költő
Szemünket bár füst, korom marja
s bőrünkbe éved dühös szikra;
sorsod, hogy bírjad s tűrd magyarja:
ne szálljon át a fiainkra.
A holnap még csak izzó massza
s azoké lesz, kik körülállják...
Azoké lesz az új jövendő,
akik formába kalapálják.
Amit nem kezdhetsz el újra, csak azt szabad megsiratni!
Úgy szabták rám ezt a nyelvet:
Lelkem csak ezzel felelhet.
Más nyelven is mutathatok
Önmagamra, hogy - ím, vagyok!
De hogy milyen vagyok és ki,
Anyanyelvem mondhatja ki.
Nem él, amíg nem ég a gyertyaszál. Az ő élete a fénylő halál. Lángja a saját testébe harap, Mert elégnek, kik világítanak.
Facebook
Pinterest