Gyurkovics Tibor

Az ember csak idegeneket szeret igazán. Akiket nem ismer, akik tele vannak titokzatossággal.

Álmom álmodnak megfelel és ez a baj és ez a jel hogy össze-visszasimulunk és álmodunk és álmodunk.

Mi ketten már egyek vagyunk és soha el nem szakadunk te nélkülem én nélküled többé már soha nem leszek ugye szeretsz?

Hogy fölragyogjak neked mint a nap neked tartogat minden alkonyat.

Tudod, hogy mi a szerelem? - hogy vele igen - Vele nem
Hogy mi a tűzbocsátkozás? - csak ő legyen és senki más.

Talán azért jutalmaz engem Isten ilyen nagy szerelemmel mert eddig semmiben se hittem csak éltem csillagokkal szemben.

Bőröm ruháját is leoldom, hogy lelkemig érj.

Nincs titok csak annyi hogy szeretni csak azt lehet aki nagyon tud visszaszeretni.

Ma már tudom, az igazán bátor férfi vagy nő, az maga meri a színes kavicsok közül a szenvedést választani. Nem úgy értem, hogy nap mint nap belepusztuljon az ember, hanem hogy a sorsát, benne magát, a másikat elvállalja.

Én mindenre emlékezem Hogy szép voltál. Gyönyörűen hordtad a vállad, a fejed s halálosan szerettelek.

Torkomig ér gyűlöletem: senkivel se - Vele igen!
És kerülöm és megvetem és átkozom - és szeretem!

Neked babuskál mindegyik levél, amely szerelmes ujjaidhoz ér,
ha végül végig egy leszek veled: szerelem-nyár, szerelem-őrület
láng legyen testünk és láng a ruhánk, ahogy maga az isten szabta ránk...

Olyan közel vagy, hogy tested szöge egész a szemgolyómat éri, fordulnék, törnék kifelé, de arcod elől nem tudok kitérni,
el nem fordíthatom a fejem, a szemben-lét fáj, kínzó, gyáva helyzet, az arcomat szorítja a kezed, hogy ordítani tudnék - s csak szeretlek.