Gyurkó László

A válság, a társadalomé is, az egyéné is, korábban kezdődik, mint amikor felszínre kerül, tudatosul. Súlyos hibák, akár bűnök önmagukban nem okoznak válságot; a válság egy sok összetevős folyamat végkifejlete, s a helyzettől, körülményektől függ, mennyi idő alatt lesz nyilvánvaló.

A válság a célok, elvek, elvárások és a valóság, a be nem teljesült lehetőségek összeütközésének tartós folyamata, a szakadékká mélyült repedés a tervek, ígéretek, vágyak és a hétköznapok között.

A féligazságokat is ki kell mondani.

- Néha én is álmodom a szerelemről. Nem is tudom, mit; reggelre mindig elfelejtem. Égig érő jegenyékről álmodom? Folyóról, aminek nincsen partja? Csak azt tudom, olyan örömöm sosem volt még, mint amikor a szerelemről álmodom. - Öröm a szerelem? Csak öröm? - Mi más lenne? - Azt hittem, pusztulás is. A leggyönyörűbb pusztulás: megszűnhetek, és akkor is vagyok.

Amíg az ember gyerek, azt hiszi, úgy élhet, ahogy akar. Aztán benő a feje lágya, és megtanulja: úgy kell élni, ahogy lehet. És rájön arra, hogy így is szép az élet.

Törvényekkel meg lehet változtatni régi törvényeket, de nem lehet egy csapásra átalakítani a társadalmat, az embereket.

- Én mindig szeretni foglak. - Honnan tudod? - Tudom. - Honnan tudhatod, mi lesz tíz év múlva? - Mindegy. Ha nem tudom, hogy honnan, akkor is tudom. - Látod, én nem tudom, mi lesz tíz év múlva. De azt tudom, hogy olyan jó lenne, ha akkor is szeretnélek. Olyan jó lenne, ha akkor is szeretnél.

Aki belekóstolt a szabadságba, előbb-utóbb nem elégszik meg azzal, hogy csak a jövőben vetítik eléje.

Én azt hiszem, a halhatatlanságot nem a halál órájában, hanem az élet folyamatában kell keresni. A halálunk utáni jövő vajmi keveset jelentene nekünk, ha nem élnénk meg a jelenben, ahogy félig-meddig öntudatlanul megéljük azt a kort is, mikor még nem léteztünk. Életünk egyetlen pillanata sem mozdulatlanná dermedt jelen, hanem jövő, jelen és múlt egymásba fonódó szövedéke. A múltról látszólag keveset tudunk, a jövőről még kevesebbet, s mégis hatnak az életünkre: így éljük meg minden pillanatban a halhatatlanságot.

Az igazságok akkor válnak banálissá, ha elkoptatják őket, maguktól nem kopnak el. Ha úton-útfélen emlegetik őket, s az ellenkezőjét teszik. Ha velük takarózva művelik az igazságtalanságot.

Az igazság sokszor fájdalmas, keserű, gyötrő. S ilyenkor nehéz szeretni.

Az életnek semmi értelme, ha nem tudjuk, hogy ha nem lennénk, hiányoznánk valakinek. A pótolhatatlanság együgyű, de lelkesítő tudata nélkül a létezés valóban nem más, mint taposómalom.

Változni kell. Életünk végéig változni kell. Nem félni se kockázattól, se sebektől.

Az újságok tele vannak apróhirdetéssel: az emberek keresik a párjukat. Nézd meg az utcán, nézd meg a szemüket: mind keres valakit. Keresik az üzletben, a villamoson, a járdaszigeteken, az aluljárókban. Mindenki keres valakit. Mindenki keresi a párját. Én megtaláltalak. És neked el kell menned.

Azt hittem, a szerelem olyan tavaszi nyugtalanság. Só, paprika az élethez. Pedig a szerelem maga az élet.