Gyulai Pál

A humor nem a nevetségben, tréfás, vagy derűs hangban rejtőzik. Az igazi humor olyan, mint az őszi esőben sütő napfény. A humorista sír az egyik szemével, a másikkal nevet.

Ébrednek újra eltünt boldog évek, Egymásba folyva, mint ködfátyolképek, Ébred kihalt vágy, vesztett szerelem, Illatmaradvány hervadt levelen...

Aki nem sír, nem kiáltoz, annak angyal kis kertet hoz, lesz benne egy szép fa, minden ágán aranyalma, kis fészek, meg kis madárka, kék a lába, zöld a szárnya, s azt énekli csengő hangon, aludj, aludj már galambom.

Azon művészetek, melyeknek közlönye a nyelv, mint a költészet és színészet, soha nem válhatnak kosmopolita természetűekké.

A külső szépség hamar megnyeri a rokonszenvet, de állandóvá csak a lélek szépsége teszi.

Légy csillag, fényt sugárzó, Balsorsom éjjelén; S hajnal, mely harmatot hoz, Örömkönyűt nekem: Oh légy a nagy világon Egyetlen mindenem!

Nem vagy te legszebb a világon, Tán oly szép sem, mint képzelem, De nékem érted szép az élet, És boldogság a szerelem.

Hosszan nézek el utánad, S mint örvény a víz alatt, Meg-megkapja és sodorja Lelkemet egy gondolat Tán utolszor láttalak most, Vagy ha látlak ezután... Csak most érzem, hogy szeretlek, Hogy szeretlek igazán.

Szeretnélek még egyszer látni, Meggyógyítna egy pillanat. Mit szenvedtem, feledni tudnám, S még egyszer örömest feldulnám Éretted ifjúságomat!

A szép arc, mint tavasz virága, Alig virul, hervadni kezd, Csak egy szépség van, mely sirig tart, Mit érzésünk másokra fest.