Grecsó Krisztián

A megbocsátás csak az írásban létezik, ennek a valóságnak pedig még sincs olyan sok köze ahhoz a teremtett világhoz.

Az okosság (...) annyit tesz, mint kerülni a bűnt.

Az eltávozott orgánumát felejti el legelőször az élő, a halott hangja azonnal kikopik a lélekből, a mozdulatai, az ölelése, a szokásai megmaradnak, de a hangja elvész.

Egy férfiember, akinek fájdalma van, igyon, és ha igazi férfiember, akkor biztosan van fájdalma.

Nem akarok ott élni, ahol bármi előfordulhat.

Azt senki sem akarja elfogadni, hogy ami hátravan, az valóban napokban, órákban, percekben kifejezhető, és ezzel a perccel is, most, amit erre a töprengésre használt el, kevesebb lett.

A más ideje napokban mérhető, gondolják az emberek, de az enyémnek nincs vége.

Ha nincsen apja a férfiembernek, akkor nincs mögötte semmi, csak kongó üresség, szomorúság és bánat.

Lépten-nyomon magunk fölött kell kihirdetni az ítéletet.

A múltnak mi nem vagyunk fontosak, minekünk fontos a múlt. Már akinek.

A féltékenység kis híján szétmar (...) belül, mintha a lélekben is volna sav, akár a gyomorban, csak a marása sokkal kínzóbb, és nem múlik el néhány szelet háztartási keksz elfogyasztása után.

Az élet, a vér öröklődése bonyolultabb kérdés az eddig föltételezettnél, pedig korábban sem gondolták a gének továbbélését primitív folyamatnak. Nem véletlen, hogy az apaság, a földön tapasztalható örömök között, ez idáig úgy tűnik, a legnagyobb.

Sokkal szerencsésebb és enyhítőbb gyorsan és intenzíven szenvedni, hogy aztán elmúljon, belázasodni és önkívületben tűrni, hogy fáj.

A nők a legritkább esetben mutatnak meg valami gyöngeséget magukból. Évekig hurcolják inkább, és ha átütne a seb, hamar újrakötözik.

A bűnös múlt iránti nosztalgia maga is bűn.