Gerald G. Jampolsky

Amikor az ember segít valaki máson, nem érez félelmet.

Csak egyetlen leckét kell megtanulni. Azt az egyet azonban el lehet mondani sokféleképpen. A sok közül az egyik, amelyet én személy szerint különösen jelentőségteljesnek érzek, A Csodák Könyvéből való, és így hangzik: Csak szeretetre taníts, mert szeretet vagy magad is.

Ha azt hisszük, valaki fájdalmat okozott nekünk a múltban, védőbástyát építünk magunk köré, hogy ez ne ismétlődhessen meg a jövőben. (...) Nem szerethetünk, ha félünk.

Kiegyensúlyozottak leszünk, ha nem keressük többé azt a személyt vagy körülményt, akit vagy amelyet hibáztathatunk, ha az életünk nem egészen úgy alakul, ahogyan szeretnénk. Ha másokra hárítjuk a felelősséget, azzal nem érjük el a hőn áhított boldogságot.

Meg kell szabadulnunk attól az énünk sugallta hittől, hogy találnunk kell egy bűnbakot, ha a dolgok rosszra fordulnának.

A sérelmekhez és az ellenséges érzésekhez való ragaszkodással magunknak okozunk szenvedést.

Mindig figyelmeztetnünk kell magunkat: minden egyes pillanat egy újabb lehetőség az újabb választásra.

Mi felelünk a lelkiállapotunkért. Nyugodt vagy zaklatott hangulatunk attól a döntésünktől függ, hogy az egyes embereket és helyzeteket szeretetre érdemesnek (...) látjuk-e.

Csak olyan ajándékot adok másoknak, amit magam is elfogadnék.

Szívünk mindig csordultig van szeretettel. (...) A világ törvénye szerint viszont, amit valakinek odaadunk, azt elveszítjük. Vagyis, ha valamit valakinek átengedünk, azt többé nem birtokoljuk, és veszteség ér bennünket. A világ törvénye a hiányba vetett hiten alapul. Ha e törvények szerint cselekszünk, sosem leszünk igazán elégedettek.

Ha fizikailag messze is vagy valakitől, lelkileg attól még közel állhatsz hozzá.

Sem a körülöttünk lévő világot, sem pedig a benne élő embereket nem tudjuk megváltoztatni. Azt viszont igen, hogyan látjuk a világot, a többi embert és magunkat.

Gyakran hisszük, hogy a múltban átélt félelmek segítségével megjósolhatjuk azokat az eseményeket, amelyektől a jövőben óvakodnunk kell. E gondolkodásmód eredménye, hogy időnk legnagyobb részét a múlton való rágódással, és a jövő miatti aggódással töltjük, a félelem ártalmas körforgása pedig kevés teret enged a jelenben.

A szeretet nem kérdez. A növekedés és a kiterjedés jellemző rá, nem pedig az összehasonlítás és a méregetés.

Csak életünk nem megfelelő értelmezése akadályozhatja meg, hogy jól érezzük magunkat, az viszont mindig, mert hatására sem önmagunkat, sem a környezetünket nem tudjuk a maga valóságában érzékelni.