Gerald G. Jampolsky

Azokat a dolgokat utáljuk másokban, amelyeket nem tudunk elviselni önmagunkban.

Amikor haragot tartunk mások büntetése érdekében, olyankor börtönbe zárjuk önmagunkat.

Vannak jó pillanatok, de túl gyorsan tovaszállnak.

Mindenkinek vannak olyan időszakai, amikor elkeseredett dühvel tekint azokra az erőkre, amelyek hatalmasabbnak tűnnek nála, vagy látszólag irányíthatatlanok. (...) Az élet néha tele van olyan nehézségekkel vagy veszélyekkel, amelyek ellen semmit sem tehetünk.

Néha csupán udvariasságból úgy teszünk, mintha elismernénk, hogy a másik fél megbánást gyakorolt, de valójában nem tudunk megbocsátani neki... Ragaszkodunk azokhoz a sérülésekhez, amelyeket egy barát vagy a szerettünk ejtett, mert úgy gondoljuk, önmagunkat védelmezzük.

Könnyebbé válik a megbocsátás, ha nem vállaljuk többé az áldozat szerepét.

A megbocsátás nem tartozik azon dolgok közé, amelyet életünk során valaha is végérvényesen megvalósíthatunk. Ez egy folyamat, amelyen szüntelenül dolgoznunk kell. Soha véget nem érő feladat, hiszen amíg ebben a testben élünk, marad egy részünk, amely újra és újra enged az ítélkezés kísértésének.

Amit meg kell bocsátanunk másoknak, az talán önmagunk egy része, amelyet elrejtünk a tudatunk elől.

A tiszta szeretet nem azért ad, hogy derűvé változtassa valakinek a rossz hangulatát, vagy a hálátlansága helyett hálát eszközöljön ki. Az igaz szeretet az adás tökéletesen tiszta, akadálytalan formája. Szabadon árad a többi ember felé, és jutalmát önmagában hordja.

Válasszuk azt az utat, hogy megbocsátunk a világnak, megbocsátunk a testünknek, mindennek és mindenkinek, aki csak a szemünk elé kerül. Határozzuk el: Isten szeretetének igazi világában fogunk élni, hogy belső fényünk dicsőségesen beragyogjon mindent. Tapasztaljuk meg, milyen örömmel jár, ha elengedjük a félelmet, a bűntudatot, a félszeg zavarodottságot, a keserű haragot, a balsejtelmeket. Csak egy percnyi csöndet teremtsünk, és megérezzük Isten közelségét.

A megbocsátás túllát az egyén felszíni motivációin, legyenek bármennyire végletesek, és a szíve mélyébe tekint, ahol pontosan ugyanazok a vágyak lakoznak, amelyek a mi szívünkben. Mindenki békére és biztonságra vágyik. Mindenki fontos akar lenni. És mindenki arra vágyik, hogy kiélhesse szeretetképességét. A megbocsátás ennek a vágynak a legmélyére tekint, és mivel ott önmaga tükörképét látja, felmenti a többi embert minden vád alól.

A kétségbeejtő, csüggesztő gondolatok elveszítik erejüket, ha békés szándékkal megvizsgálod őket. Minden negatív érzés azt jelzi, hogy az ego kér valamit. Ne félj meghallgatni, mit követel tőled az ego, mert akkor az is kiderül, hogy nem akarod megtenni. Ha földeríted igazi szándékaidat, meglátod majd, hogy te is maga vagy a szeretet.

Az igazi megbocsátás a valóságon alapul. Eltekint az egyetlen ego által összegyűjtött benyomások tanúságán, és az egyetemes igazság felé fordul. Valóságunknak alapigazsága, hogy mindannyian ártatlanok vagyunk, és Isten mindenkit maradéktalanul szeret. Nem mintha nem követtünk volna el számtalan hibát, és valószínűleg egy ideig még fogunk is. De az igazi megbocsátás különbséget tesz a szív legmélyebb vágyai és az ego felszínes késztetései között. Minden hiba az egótól ered, és része a tanulási folyamatnak, amelyen mindenkinek át kell mennie. A megbocsátás az érzékelés szelíd formája, amely látja az érettséget, a szív jóságát, a jellem teljességét, amelyet idővel mindenki el fog érni. A megbocsátás felismeri, mennyire helytelen elítélni valakit ebben a fejlődési folyamatban.

A megbocsát ige eredeti jelentése: elenged. A megbocsátás annyiból áll, hogy elengedünk egy terméketlen, segítséget nem adó gondolatsort, visszaadjuk az egónak, mint nem kívánatost. Megbocsátani annyi, mint gyengéden feladni a szeretet elleni védekezést. Felismerni azt, hogy a világon minden megbocsát. Elfogadni azt a szemléletet, hogy a világon mindenki szeretetet sugároz, vagy szeretetért sóvárog. A támadás minden formája segélykiáltás, és erre a kiáltásra válaszolni kegyes cselekedet.