George Gordon Noel Byron
1788. január 22. — 1824. április 19. angol költő
Szerelemből frigy, borból lesz ecet - E józanító bús, fanyar ital, Eltűnvén annak mennyei zamatja, Ez unt ízével a torkot maratja.
Szirten tűnődni ár s dagály felett, Kószálni erdők árnyas, mély során, Hol más világ csodái rejlenek, S halandó láb nem is járt még talán, Felkúszni bérc járatlan oldalán, Hol a vadonnak vadja csörtet, és Lenézni habzó vízesésre, lám: Ez nem magány, - a Természet mesés Országával való meghitt beszélgetés.
Az emberszív ilyen: törten is él tovább.
A belém fúródott tüskék arról a fáról vannak, amelyet én ültettem.
A szörnyű az, hogy sem a nőkkel, sem őnélkülük nem élhetünk.
Gyönyörű az úttalan rengeteg, ujjong lelkem a parton egyedül; egy társaság van, hol nem szenvedek: a mély tenger, hol az ár hegedül. Embert meg nem vetek, de a természethez vagyok hű.
Elfutni vágyom enmagamtól! Messzire vinném átkomat, de sarkon űz egy vad kalandor, a lét-üszök - a Gondolat.
A nő szíve egy rész az égből.
A Szépség lányai közt nincs gyönyörűbb ma nekem; hangod úgy elbüvöl, mint szerenád a vizen.
Ahogy itt jár-kél, szép, miként A csillagtüzes éjszaka. Fénybe árnyat és árnyba fényt Szűr arca, szeme, mosolya; Oly szelíden ragyog felénk, Ahogy a vad nappal soha.
Mi más lenne az öröm, mint örömet szerezni?
El tudod-e fojtani szenvedélyed hangját, kedves? Minél terhesebb és súlyosabb felhők vonulnak az égen, annál vadabbul tör ki a zivatar.
A férfi élete és szerelme kettő, a nőnek élni és szeretni egy.
Facebook
Pinterest