Erich Kästner

Vannak dolgok, amelyek hatalmasabbak, mint a vágyak. És nekünk alkalmazkodnunk kell hozzájuk, akár tetszik, akár nem. Idővel az ember ezt érzi és megtanulja. Megtanítja rá az élet.

Ne tartsátok a katedrát se trónnak, se szószéknek! A tanító nem azért ül magasabban, hogy imádjátok, hanem, hogy jobban lássátok egymást. A tanító nem őrmester, és nem jóisten. Nem tud mindent, és nem is tudhat mindent. (...) A tanító nem varázsló, hanem kertész. Gondozni és ápolni tud, és fog is benneteket. Növekedni azonban magatoknak kell!

Ember csak az, aki felnőtt korában is gyerek marad!

Véssétek mélyen az agyatokba és a szívetekbe, mint valami ősrégi kőtábla feliratát: ne engedjétek, hogy kiűzzék belőletek a gyermekséget!

Ne nevessétek ki a butákat! Nem saját elhatározásukból buták, és nem is azért, hogy titeket szórakoztassanak. (...) Nincs a világon olyan okos vagy olyan erős ember, akinél okosabb vagy erősebb ne lenne.

Az anyának - bármilyen is a gondja - elsősorban az a kötelessége, hogy gyermekét ne engedje túl korán kiűzetni a gyermekség paradicsomából.

Könnyű az életet megnehezíteni! És milyen nehéz megkönnyíteni!

Gyengül az emlékezőtehetségem. Kár. Néha olyan a fejem, mint egy játékpolc, amelyen senki se csinál rendet.

Akinek a világon semmije sem maradt, az tudja a legjobban, mire van igazán szüksége.

Adok magának egy elsőrangú tanácsot (...). Írjon olyasmiről, amit ismer. Írjon a földalattiról, szállodákról meg egyéb ilyen dolgokról! S írjon gyerekekről, olyanokról, akikkel naponta találkozik az utcán, olyan gyerekekről, amilyenek mi voltunk egyszer.

Vannak emberek, akiknek semmi fáradságot sem okoz, hogy vidámak legyenek. Vannak mások, akiknek ez, akármennyit fáradoznak is, nem sikerül.

A Mese, a regény, az elbeszélés, mind hasonlít az élőlényekhez, s könnyen meglehet, hogy maguk is élnek. Van fejük, lábuk, vérkeringésük, s fel is vannak öltözve, mint az igazi emberek. S ha az arcuk közepéről hiányzik az orruk, vagy ha két bal cipőt húztak, az ember észreveszi, ha jól odafigyel.

Az emlékekkel s az ötletekkel úgy vagyunk, mint a megvert kutyákkal. Ha az ember egy hirtelen mozdulatot tesz, vagy megszólítja őket, vagy meg akarja őket simogatni - híj, máris kereket oldanak! S az ember belezöldül, mire újra a közelükbe kerülhet.

Igaz, hogy a balszerencse csak balszerencse marad, de ha az embernek akad egypár jó társa, aki szabad elhatározásából segítségére van, az nem kis vigasz e sáros földtekén.

Hogy is felejtheti el egy felnőtt ember olyan tökéletesen a fiatalságát, hogy egy szép napon már egyáltalán nem emlékszik rá, milyen szomorúak és szerencsétlenek lehetnek néha a gyerekek! Teljesen mindegy ugyanis, hogy az ember egy eltört baba miatt sír-e, vagy pedig valamikor később azért, mert egy barátját veszíti el. Az életben sohasem azon múlik a dolog, miért szomorkodik az ember, hanem csakis azon, hogy milyen mély a szomorúsága. A gyermeki könnyek, istenemre, nem kisebbek, és gyakran súlyosabbak, mint a felnőttek könnyei!