Emery Lord

Egyszer meggyilkolom az ébresztőórámat! Azért nem a telefonommal ébresztem magam, mert nagyon is valós az esélye, hogy kivágnám a szobám tetőablakán. A vekker viszont éktelen ricsajjal zavar föl álmomból minden áldott reggel, én meg képzeletben jól szétflambírozom. Igen, lángra lobbantom egy bazi nagy serpenyőben, és röhögve nézem, ahogy olvadozik.

Nagyon nem szeretném, ha valaki úgy osztogatná a velem kapcsolatos, személyes jellegű infókat, mint a koncertet hirdető szórólapot, vagy egy újonnan megnyílt étterem kuponjait. Azok az én igazságaim, és akkor fedem fel őket, amikor én akarom, ha akarom egyáltalán.

Ha bízunk önmagunkban, és magunkra hagyatkozunk, túlléphetjük a határainkat.

A filmekben mindig úgy van beállítva, mintha az első csók lenne a nagy durranás, ahogy az is. Te jó ég, de még mennyire, hogy az! De azt már elhallgatják, hogy micsoda nyomás van az emberen a második csók előtt. Hiszen akkor már rengeteg időd van gondolkodni, és egyre nagyobb várakozással tekintesz az újbóli találkozás elé.

Az élet tartogat meglepetéseket: van, hogy azt mondja, csukd be a szemed, és fújd el a gyertyákat, aztán jól belenyomja a képedet a tortába, mielőtt kívánhatnál valamit. De! Néha, olykor, hébe-hóba azért sikerül elrebegned azt a kívánságot, és valóra is válik.

Olyan mulandó, olyan tünékeny az életünk! Seperc alatt elröppen az egész, nem? Az óceán viszont időtlen idők óta megvan, és utánunk is időtlen időkig megmarad, ahogy a fák nagy része is, meg egyik-másik állat is. Hát nem őrület? Még a ruhakollekcióm is túl fog élni engem.

Ha tudom, mi hol van, akkor nincs kupi.

Amikor megcsókolom, az olyan, mintha nyugtatót vennék be. Az egész testemen végigfutó, melengető érzés jótékony, csillapító hatással van a lázasan dolgozó agyamra.

Ha az ember a puszta szépsége miatt választ ki valamit, az tökéletesen elég.

Aminek meg kell történnie, az megtalálja a módját, hogy megtörténjen.

Az érzelmek az agyból jönnek. De akkor miért mellkasi fájdalmat éreznek az emberek? Miért érezzük úgy, hogy az érzelmeinket a bensőnkben, a szívünk táján hordozzuk?

Sokan készpénznek veszik, hogy minden gyereknek joga van két felelősségteljes, szerető szülőhöz. Én viszont nem érzem úgy, hogy ez ilyen magától értetődő lenne. Egyedül születünk, és egyedül halunk meg. Ha jut neked egy felnőtt, akire tényleg számíthatsz, akkor elég nagy mákod van.

A stoptábla csak egy piros nyolcszög, amit emberek hatalommal ruháznak fel.

Lehet, hogy haldokló bolygók voltunk (...), és vonzott minket a sötétség. (...) Amikor összeütköztünk, visszalöktük egymást égi pályánkra, hogy ott keringjünk tovább. Most ennek jött el az ideje: hogy ki-ki visszatérjen a maga pályájára.

Ez az, amit soha nem mondanak el nekünk a love storykról: hogy ha egy kapcsolat véget ér, az nem azt jelenti, hogy kudarcba fulladt. Ahogy a cseresznyés pite sem vall kudarcot csak azért, mert megesszük az utolsó szemig. Maga a tökély úgy, ahogy van, addig, ameddig van, aztán nincs tovább. És hogy megosztod valakivel azt, ami a legigazabb, legőszintébb benned... hát, az csuda finom szelete az életnek! Olyan szelete, amit magammal viszek a "majd egyszer" eljövő szép napjaimra.