Elif Safak

ár jobban hasonlítanának az emberek az állatokra, nem foglalkoznának annyit a múlttal és a jövővel, nem lennének olyan álságosak és színlelők, mert akkor ez a világ is békésebb és talán sokkalta boldogabb hely lehetne.

A tudatlan emberek azt hiszik, azért jöttünk a világra, hogy harcoljunk, háborúzzunk, párosodjunk, és utódokat nemzzünk. Nem! Az a mi feladatunk, hogy gyarapítsuk a tudásunkat. Ezért jöttünk a világra.

Tetteink és szavaink révén jutunk egyre feljebb, illetve szintén csak tetteink és szavaink miatt zuhanunk a mélybe.

Akinek könyvtára van, annak ezer tanítómestere van.

Ha megtanulsz egy idegen nyelvet, hatalmas vár kulcsát kapod a kezedbe. Csakis rajtad múlik, hogy mi mindent találsz odabent.

Amikor az ember sírni kezd, a nevek szavakra, a szavak szótagokra, a szótagok betűkre bomlanak, és a világ abban a pillanatban összeomlik, abban a pillanatban véget ér, a lét és a nemlét egyetlen porfelhőben összekeveredik egymással.

A nő olyan, mint a gyöngy. (...) Néha évekig, néha egy egész életen át egy osztrigában rejtőzik. De amint egyszer napfényre kerül, gyorsan elfelejti a múltját. Amennyire rejtőzködött a múltban, annyira meg akarja magát mutatni; amennyire zárkózott volt, annyira ki akar majd nyílni. És amikor eljön ez a pillanat, már senki nem tarthatja vissza. Ő maga sem.

Néha minden olyan színes, olyan harsány, mintha egy határtalan képzelőerejű gyermek festékeivel festették volna, de a kép közepén vagy a szélén mindig megjelenik egy apró sötét folt.

Minden szó, amit mondasz, Visszhangra lel benned És a szívedben is!

Ha elveszítünk egy szeretett lényt, lelkünk egy része is meghal vele. Ilyenkor keserű magány kerít minket a hatalmába, mintha elhagyatott házba kerülnénk, és hiányérzetünk támad. Titokként őrizzük magunkban eltávozott szerettünk hiányát. Ez olyan seb, amely nem enyhül az idő múlásával, mindig újra meg újra felszakad. Olyan seb, amely még akkor is vérzik, miután begyógyul. Az ember azt hiszi, hogy többé nem tud majd nevetni, hogy soha nem lesz könnyű a szíve. Az élet folyása megváltozik. Olyan, mintha a sötétben tapogatózva araszolnánk előre, és közben nem látnánk, mi van előttünk, és nem tudnánk, merre haladunk.

Minden igaz szerelem nem remélt változásokat hoz. A szerelem egyfajta időszámítás. Ha a "szerelem előtt", és a "szerelem után" ugyanazok az emberek maradunk, az azt jelenti, hogy nem szerettünk igazán. Ha szeretsz valakit, a legnagyobb dolog, amit megtehetsz érte, hogy megváltozol!

Túl sokat foglalkozol azzal, hogy mit gondolnak mások. De tudd, hogy minél jobban vágysz rá, hogy mások elfogadjanak és tiszteljenek, annál jobban fog majd bántani a kritikájuk és a pletykáik.

A szavak, amelyekkel meghatározzuk a teremtőt, tükrözik, milyennek látjuk magunkat. Ha Istent félelmetesnek képzeled, aki előtt folyton szégyenkezned kell, ez azt jelenti, hogy tele vagy félelemmel és bűntudattal. Ha viszont Istent szeretetteljesnek és könyörületesnek látod, ez azt jelenti, hogy te is ilyen vagy.

Az ember szíve olyan, mint a kályha. Hőt termelünk, energiát szórunk szét. De amikor másokat vádolsz, mocskolsz, kipletykálsz vagy rágalmazol, az energia elvész. A szívünk kihűl.