Dénes Zsófia

Könnyelműen és gondtalanul jól élők voltunk a magunk módján mindketten: sohasem töprengtünk a holnapon, s eszünkbe sem jutott, hogy majdan anyagi nehézségeink lehetnének. Járni a vizeken - ez a bizonyosság élt bennünk.

A magányosságunk titka, az elkülönülésünk előkelősége.

Az okos emberek nem szeretik, ha az ösztönösök nem hajolnak meg az eszük előtt.

Itt áll a sors, a jóés a rossz oldalával, a napossal és az árnyékossal, azzal a nekem juttatott férfihűséggel, amelyben jogom van hinni, de társam ezer hűtlensége, csalása, ámítása, önámítása és kevés szeretni tudása terhével. Tudom, hogy ha szemben állok vele, ha szólok hozzá, a szavam elér a szívéig. Hogy velem akkor kivételesen őszinte. (...) De amint egy lépést eltávolodok tőle, mi lesz a hűségből, az őszinteségből? Milyen módon lázad fel a kötöttség ellen, amely most hozzám fűzi?

A szó is lehet tett. A szó is hagy nyomot.

Most elindultam valamerre. Merre? E pillanatban nem törődtem vele. Magamon éreztem a szemét. Annyi meleg áradt a szeméből... Boldog voltam.

Aki (...) gyűlöl, az nem közömbös. Az még szeret.

Az élet teljessége és megközelíthetetlen titka, feledtető rejtek a halál ellen, hajszolni az elérhetetlent, és menekülni az elérhetetlen elöl: ez a szerelem értelme és értéke.