Cormac McCarthy

Az igazság sose változik. Mindig megmarad igazságnak, ahogy a sót se lehet elsózni. Mert az igazság az igazság. Egyszer valahol azt hallottam, hogy az igazság olyan, mint a szikla, (...) és erre én is rábólintok. Sőt, azt mondom, hogy az igazság akkor is igazság lesz még, amikor a szikla rég elporlad már.

Az emberek sokat panaszkodnak, hogy mindenféle kellemetlenség történik velük, amire pedig nem is szolgáltak rá, a jó dolgokról viszont általában megfeledkeznek. Főleg arról, hogy azokat ugyan mivel érdemelték ki.

Az emberek azt hiszik magukról, hogy tudják, mit akarnak, pedig ez általában nincs így. Azért néha szerencsés esetben mégis beteljesül, amit akarnak.

Rendes emberek közt rendet tartani nem nagy dolog. Semmiből se áll. Gazemberekkel meg úgyse boldogul senki.

Az ember szíve vágyakozik a rejtélyekre. De az igazi rejtély az, hogy nincsenek rejtélyek.

Úgy gondolom, hogy minden ember több annál, amit feltételez magáról.

Minden ló bolond. Bizonyos fokig. Az egyetlen dolog, ami a javukra írható, az, hogy nem próbálják eltitkolni.

Egy lovat lehet úgy idomítani, hogy mire befejezzük, megnyerjük magunknak. Amennyire engedi. Egy jó ló önállóan kiokoskodik dolgokat. Látni lehet, mi lakozik benne. Nem fog egyféleképp viselkedni, amikor figyeljük és másképp, ha nem. Mindig ugyanolyan. Ha idáig sikerül eljuttatni egy lovat, aligha vehetjük már rá, hogy olyat tegyen, amiről tudja, hogy rossz. Küzdeni fog velünk. És ha rosszul bánunk vele, az olyan neki, mintha megölnénk. Egy jó ló lelke igazságos.

Azt hiszem, ha mindenki egyszerre bolondulna meg, senki sem venné észre.

Az emberek örökké a holnapra készülődtek. Én nem hittem ebben. A holnap nem készülődött az emberekre. A holnapnak fogalma sem volt arról, hogy az emberek egyáltalán léteznek.

A baj mindig akkor történik, amikor a legkevésbé tart tőle az ember, ezért lehet, hogy az a legokosabb, ha mindig tart tőle.

Eléggé félősnek kell lennie az embernek ahhoz, hogy állandóan résen legyen. Meg gyanakvónak. Ébernek.

Akinek senkije sincs, jobban teszi, ha összetákol a képzeletében valami kísértetet. Aztán kedves szavakat suttogva életre kelti és pátyolgatja. Az utolsó morzsáig neki ad mindent és a saját testével óvja meg a bajtól.

A haldoklók gyakran hazug szavakkal búcsúznak a világtól.

A veszedelemben lévő ember egyedül a veszélyről álmodhat, minden más a kimerültség és a halál kiáltása.