Chris Anderson

1961. július 9. — amerikai író és szerkesztő

Mindig elsősorban az ügyet, a szenvedély diktálta cselekvést tartom szem előtt, és hiszek abban, hogy a pénz, ami a megvalósításhoz, fenntartáshoz szükséges, követni fogja a szenvedély erőteljes útját. Szerintem hibás minden előtt arra fókuszálni, hogy valami nyereséges legyen. És unalmassá, fárasztóvá is válik, ha mindig csak az a cél lebeg előttünk, hogy megtérüljön a befektetés, és kiszolgáljuk a fogyasztókat. Így könnyen elveszhet mindaz, amit, amiért és ahogyan szeretünk csinálni.

Az innováció az emberek között történik. Minél jobban bevonódnak emberek a különböző témákba, minél nyitottabbak a különböző szintek egymásra, annál gyakoribb a szikra, és annál jobb innováció születik. Nem kell mást tenni, mint kitárni a kapukat, és teret adni az embereknek.

Az internetes korban már nem kell beérnünk azzal, aki éppen a szomszédos fülkében ül. Megkereshetjük és kiaknázhatjuk a legjobb emberek tehetségét, még akkor is, ha mi Detroitban vagyunk, az illető pedig Dakarban. Vagy, ami még lényegesebb, ők is megtalálhatnak minket.

Mindannyian kreátorok vagyunk. Alkotóknak születtünk és ez a rajongás sokunk hobbijában és szenvedélyeiben is megmarad. Ezekben a tevékenységekben milliók ötletei, álmai és szenvedélyei öltenek formát.

Tény, hogy az új generáció mindig természetesnek vesz néhány olyan dolgot, amit az előző generáció még nagyra értékelt, de ez nem azt jelenti, hogy a fiatalok mindent kevésbé értékelnek. Sokkal inkább arról van szó, hogy ők más dolgokat értékelnek.

A közgazdaságtan nem szokott moralizálni, ugyanazért, amiért az evolúciót sem hatja meg egy állatfaj kipusztulása: egyszerűen csak azt írja le, ami történik, nem pedig azt, aminek történnie kellene.

Valójában nem tudjuk elképzelni, pontosan milyen is lenne a korlátlan bőség. Az agyunk a szűkösségre van programozva; azokra a dolgokra összpontosítunk, amiből nincs elég: az időre, a pénzre stb. Ez ösztönöz minket. Ha megkapjuk, amire vágyunk, hamar elveszíti értékét, mi pedig új elérendő célok után nézünk. Az motivál, amink nincs, nem az, amink van.

Minden bőség új szűkösséget teremt.

Az ingyenesség rengeteg értéket teremt maga körül, de csak úgy, mint minden mást, ami kívül marad a pénzpiacokon, ezt is nehéz megfelelően számszerűsíteni. Mert hát, ki tudja, mennyit ér egy záporeső vagy egy napsütéses délután. A földeknek mindkettő áldás, de hasznuk olyan sokrétű, hogy nem is lehet pontosan meghatározni.

Nem tehetünk róla, egyszerűen többre értékeljük az atomokat, mint a biteket.

A web az ingyenesség tejjel-mézzel folyó Kánaánja, és ez nem ideológia, ez színtiszta közgazdaságtan.

A mérnökök adták nekünk az internetet és a web műszaki infrastruktúráját (...), de mi voltunk azok, akik kitaláltuk, hogy mihez kezdjünk vele. Mivel a technológia mindenki számára elérhető és ingyenes volt, mi, a felhasználók szabadon kísérleteztünk vele, közösen benépesítettük saját tartalmainkkal, gondolatainkkal és saját magunkkal. A technikusok adták a keretet, mi meg kitöltöttük.

Ahogy a patak mindig a völgy felé folyik, úgy a gazdaságok a bőség felé tendálnak. Ha egy árucikk olcsó tömegtermékké válhat, akkor rendszerint azzá is válik, a profitorientált cégek pedig tovább kutatnak egy újabb ritkaság után.

Ha valamiből sok van, azzal már nem is foglalkozunk, ahogy nem foglalkozunk a levegővel sem, amit belélegzünk.