Brené Brown

A sebezhetőség nem gyengeség. Igaz és bátor állapot. Az igazság és bátorság nem feltétlen kényelmes, viszont sohasem gyengeség.

Ha elég bátrak vagyunk, lehetőségeinknek semmi sem szabhat határt, és miénk lehet a végtelen!

Ha elég bátrak vagyunk, és ezt elég gyakran tesszük, akkor a bukás elkerülhetetlen; a sebezhetőség így működik. Amikor elszánjuk magunkat arra, hogy megmutatjuk magunkat és megkockáztatjuk a bukást, gyakorlatilag a bukásra szánjuk el magunkat. Merni nem azt jelenti, hogy "hajlandó vagyok a bukást kockáztatni". Ha merünk, azzal azt mondjuk: "biztosan tudom, hogy bukni fogok, de így is benne vagyok". Lehet, hogy bátraké a szerencse, de a kudarc is.

Ami nem engedi, hogy kapcsolatot létesítsünk, az az, hogy félünk attól, hogy nem érdemeljük meg a kapcsolatot.

Hadd mondjam el, mi a véleményem a gyerekekről! Bennük van a küszködés, már amikor megérkeznek. És amikor a kezünkben tartjuk ezeket a tökéletes kis gyermekeket, nem az a feladatunk, hogy azt mondjuk, "Nézzétek csak meg, hát nem tökéletes? Az a feladatom, hogy ilyen tökéletes maradjon; hogy ötödikesen bekerüljön a teniszcsapatba, és hetedikesen meg egyből az egyetemre." Nem ez a feladatunk, hanem az, hogy rájuk nézzünk, és azt mondjuk, "Figyelj csak! Tökéletlen vagy, és küszködnöd kell majd, de érdemes vagy a szeretetre és a valakihez tartozásra." Ez a feladatunk. Mutassatok nekem egy így felnevelt generációt, és egyből vége lesz a ma ismert gondoknak!

Nem lehet megválogatni, mely érzelmeinket tompítjuk el. Nem lehet azt mondani, hogy ez itt a rossz része, itt van a sebezhetőség, a gyász, a szégyen, a félelem, és itt van a csalódás, na, ezeket nem szeretném érezni. Akkor kérnék szépen egy pár sört és egy diós-banános muffint. (...) Nem lehet a kemény érzéseket eltompítani, csak ha az érzelmi életünket, az érzelmeinket is eltompítjuk. Nem lehet szelektíve tompítani, úgyhogy ha eltompítjuk a rosszakat, eltompul az öröm érzése is, a hálaérzet is és a boldogságérzetünk is. És akkor persze rosszul érezzük majd magunkat, és keresünk majd valami célt, értelmet, és majd megint sebezhetőnek érezzük magunkat, és akkor majd megiszunk pár sört, és megeszünk egy diós-banános muffint, és ebből aztán egy ördögi kör lesz.

Minél jobban félünk, annál sebezhetőbbek vagyunk, és minél sebezhetőbbek vagyunk, annál jobban félünk.

A szégyen abból meríti erejét, hogy kimondhatatlan.

Ami sebezhetővé tesz, az tesz csodálatossá.

A bátor kiállás nem a győzelemre megy ki. Egy olyan világban, ahol a hiány és a szégyen dominál, a félelem az ember természetévé vált, a sebezhetőség felforgató dolognak hat. Kellemetlenül érinti az embereket. Néha egy kicsit veszélyes is. És vitathatatlan: azzal, hogy kimondjuk, amit gondolunk, hatalmas kockázatot vállalunk, azt, hogy esetleg megbánthatnak minket. De (...) semmi sem olyan kellemetlen, veszélyes, vagy bántó, mint az, ha az életemet egy kívülálló szemével nézem, és csak álmodozom arról, hogy milyen is lenne, ha bátran előlépnék, és a többiek tudomására hoznám, hogy én mit szeretnék.

Az, hogy kik vagyunk, és hogyan viszonyulunk a világhoz, sokkal inkább meghatározza, hogy milyen felnőtté válnak a gyerekeink, mint az, hogy mennyit tudunk a gyereknevelésről.

A szeretetet nem adjuk vagy kapjuk: olyasmi, amit ápolunk és nevelünk, olyan kapcsolat két ember között, amely csak úgy építhető ki, ha már létezik mindkettőjükben külön-külön - csak annyira szerethetünk másokat, amennyire önmagunkat szeretjük.

A szeretetet azzal ápoljuk, hogy a legesendőbb és legerősebb önmagunkat teljes mélységében megmutatjuk és megismertetjük a másikkal, és (...) az ajándékunkból kifejlődő spirituális kapcsolatot bizalommal, tisztelettel, kedvességgel és ragaszkodással becsüljük meg.