Bertrand Russell

Az a gondolat, mely szerint a természeti törvények léte egy törvényhozó létezését teszi szükségessé, voltaképpen a természeti és az emberi törvények fogalmának összekeveréséből adódik. Az emberi törvények felszólítások, amelyek azt parancsolják, hogy viselkedjünk egy bizonyos módon; de vagy betartjuk őket, vagy nem. A természeti törvények azonban pusztán leírásai annak, ahogyan a dolgok valójában viselkednek, s mivel pusztán a valóságos viselkedés leírásai, nem mondhatjuk azt, hogy kell lennie valakinek, aki erre a viselkedésre utasította őket.

Ha megnézzük, mit is tudunk az atomok viselkedéséről, azt találjuk, hogy sokkal kevésbé engedelmeskednek törvényeknek, mint korábban hitték; azok a törvények, amelyek megszabják viselkedésüket, tulajdonképpen olyan statisztikai átlagokra vonatkoznak, amilyeneket véletlen eseményekből szokás számolni. Van egy olyan törvény, mint mindannyian tudjuk, hogy ha kétszer dobunk egy dobókockával, akkor nagyjából 36 esetből egyszer fogunk két hatost dobni. Ezt mégsem tekintjük bizonyítéknak arra, hogy a kockadobás eredményét pontosan megtervezett törvény szabályozza - éppen ellenkezőleg, ha minden esetben két hatost kapunk, akkor fogjuk gondolni, hogy az eredmény tudatosan megtervezett. A természeti törvények jelentős része éppen ilyen jellegű.

Ha mindennek oka kell legyen, akkor Istennek is oka kell legyen. Ha létezhet bármi, aminek nincs oka, az a valami éppúgy lehet a világ, mint Isten, az érvelés tehát nem lehet érvényes. Valójában ugyanolyan természetű, mint az a hindu nézet, mely szerint a világ egy elefánton áll, az elefánt pedig egy teknősbékán; s amikor megkérdezik a hindut: "És min áll a teknősbéka?", azt feleli: "Inkább váltsunk témát." Az Első Ok érve sem ér többet. Nincs rá ok, hogy a világ ne jöhetett volna létre ok nélkül; másfelől arra sincsen ok, hogy miért ne létezhetne öröktől fogva. Nincs rá ok, hogy feltételezzük, hogy a világnak egyáltalán volt kezdete. Az az elképzelés, hogy minden dolognak kezdete kell legyen, valójában képzelőerőnk szegénységéről tanúskodik.

A matematikát (...) úgy határozhatjuk meg, mint azt a tárgyat, amelyben sem azt nem tudjuk, miről beszélünk, sem pedig azt, hogy igaz-e, amit mondunk.

A matematika egyik legfőbb célja - ha helyesen tanítják - az, hogy felkelti a tanuló hitét az észben, bizalmat ébreszt benne a bizonyított dolgok igazsága és a bizonyítás értéke iránt.

Az egyén életében az egyetlen jó az erény; az olyan dolgok, mint az egészség, boldogság, vagyon, nem számítanak. Mivel az erény az akaratban lakozik, az ember életében minden igazán jó vagy rossz saját magától függ. Elszegényedhet, de mit számít az? Erényes továbbra is lehet. Börtönbe vetheti egy zsarnok, de akkor is megmaradhat a természettel összhangban való életmód mellett. Halálra ítélhetik, de meghalhat nemesen, mint Szókratész. A többi embernek csak a külső dolgok felett van hatalma; az erény, az egyetlen igazi jó, teljes egészében bennünk van. Mindenki tökéletesen szabad tehát, aki felszabadítja magát a világi vágyak hatalma alól.

Amennyire én emlékszem, nincs egyetlen szó sem az evangéliumokban az intelligencia dicséretéről.

Sok ortodox úgy beszél, mintha a szkeptikusok dolga volna a felmerülő dogmák megcáfolása, nem pedig a dogmatikusoké azokat igazolni. Ez természetesen tévedés. Ha azt találnám állítani, hogy valahol a Mars és a Föld között egy porcelán teáskanna kering elliptikus pályán a Nap körül, senki nem tudná cáfolni az állításomat, különösen, ha még azt is hozzátenném, hogy olyan apró teáskannáról van szó, amely a legerősebb földi teleszkóppal sem látható. Ha viszont még azt is mondanám, hogy miután az állításomat nem tudják cáfolni, tűrhetetlen nagyképűség az emberiség részéről, ha kételkednek benne, akkor mindenki jogosan mondhatná, hogy bolondságot beszélek. Ha azonban e teáskanna létezését ősi könyvek állítanák, vasárnaponként szent igazságként hirdetnék és iskolákban sulykolnák a gyerekek fejébe, akkor ebben kételkedni az abnormitás jele volna, amely egy felvilágosult korban a pszichiáterek, korábban pedig az inkvizíció figyelmére méltó.

A szellemi kiváóságok elsöprő többsége nem hisz a keresztény vallásban, de nyilvánosan nem vallja be, mert attól tart, hogy elveszti bevételeit.

Minél erősebb volt egy adott időszakban a vallás, minél mélyebb volt a dogmákba vetett hit, annál nagyobb volt a kegyetlenség és annál rosszabbul alakultak a dolgok. A "Hit Korában", amikor az emberek valóban hittek a keresztény vallásban, annak minden részletében és teljességében, nos, ebben az időben működött az Inkvizíció, ekkor voltak a kínzások. Szerencsétlen nők millióit égették meg boszorkányságért, s a legkülönfélébb kegyetlenségeket vitték véghez mindenféle emberrel szemben - a vallás nevében.

A jó világhoz tudásra, jóindulatra és bátorságra van szükség; nincs szükség arra, hogy bűnbánóan epekedjünk a múlt után, sem arra, hogy a szabad értelmet bilincsbe verjük tudatlan emberek réges-régen kiejtett szavaival. Félelem nélküli kiállásra és szabad értelemre van szükség. Reménykednünk kell a jövőben, nem pedig örökösen visszatekintgetnünk a múltba, amely már halott, és amelyet - ebben bízunk - messze túlhalad majd a jövő, melyet értelmünkkel teremtünk.

Saját lábunkra akarunk állni, és torzítatlanul szemlélni a világot - a jó dolgokat, a rossz dolgokat, a világ szépségét és csúfságát; olyannak akarjuk látni a világot, amilyen, és nem akarunk félni tőle. Értelemmel meghódítani a világot, nem szolgamódra alávetve magunkat borzalmainak.