Benedek István
1915. január 17. — 1996. június 9. magyar orvos, író és művelődéstörténés
El kell érnünk, hogy ne félelemből toleráljuk egymást, hanem kölcsönös becsülésből, saját érdemeinknek és mások érdemeinek neurózismentes értékelése alapján.
Aki ismeri önnön értékét, az merhet szerény lenni.
Az aggálymentesség olyan szellemi és erkölcsi egyéniséghiányt jelent, amelytől semmi jó nem várható.
Nem lehet folyvást hejehujázni, én is tudom. Örömmel élni, ez nem azt jelenti hogy az ember állandóan tobzódik a boldogságban, hanem: megteremteni a lehető legkellemesebb életformát, és ennek az örömeit méltányolni.
Törekedj sokra, érd be kevesebbel!
A munka értelmét az adja, hogy haszna van belőle annak a közösségnek, amelybe az egyes beletartozik.
Önmagában a munkának nincs öröme. Az öröm a munka értelmével kezdődik, az összetartozással folytatódik és az otthontalálással válik teljessé.
Miért élni és miért nem élni? Hisz oly mindegy a lét...
Kettős ketrecben élnek az elmebetegek: egyiket ők építik a lelkük köré, a másikba a társadalom zárja a testüket.
A társadalom törvénye sok-sok ember egyéni törvényéből alakul ki. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a társadalom törvénye azonos az őt alkotó egyéni törvényekkel.
Önhitt elképzelés, hogy a kultúrát csak magasabb rendű szellemek értik meg. Tudni kell a módját, hogyan közvetítsük, akkor válik igazán közkinccsé.
A jó ápoló nem ott kezdődik, hogy nem üt, hanem ott, hogy vissza nem üt. Bosszúálló ember ne menjen elmeápolónak.
Szabadság: annyit jelent, hogy szabad saját egyéniségem törvényei szerint élnem. A szabadság ellentéte nem a rabság, hanem a kényszerű alkalmazkodás.
A társadalmi törvény nem összessége, hanem eredője az egyéni törvényeknek. A legtöbb ember magántörvénye eltér ugyan a társadalmi törvénytől, de nem olyan mértékben, hogy ne tudna alkalmazkodni hozzá. Aki alkalmazkodik, azt hívják normálisnak.
A legtöbb ember számára könnyű az alkalmazkodás: vagy azért, mert egyénisége nagyjából megfelel a társadalmi követelményeknek, vagy azért, mert nincs egyénisége.