Arthur Japin

Hallgass ide: arról van szó, hogy becsukod a szemed, és azt teszed, ami elsőre az eszedbe jut. Hallasz engem? Ennyi az egész. Egyszerre csak egy dolgot akarhatunk igazán.

Az értelem mindig rengeteg lehetőséget tár elénk. Az ösztön mindig a legjobbat választja ki közülük, csalhatatlanul. Ha ezt szem előtt tartod, sosem fogsz tévedni, és mindig helyes döntéseket hozol majd.

A szerelmesek - gondoltam egykoron - minden nélkülözéssel szembe tudnak szállni, ha céljuk az, hogy elnyerjék szívük jutalmát. És senki sem érdemel nagyobb dicséretet annál, mint aki az egész életét arra teszi fel, hogy elnyerje a másik szerelmét. Mégis, minden küzdelem és nélkülözés ellenére, a szerelem a kevesek kiváltsága marad.

Ha értek egyáltalán valamihez, a szerelem az. Nincs ebben semmi különös, én mégis büszke vagyok rá. Úgy tanultam meg, ahogy egy kóbor kutya tanul úszni: a pusztulásra ítélt kölykökkel együtt durva zsákba gyömöszöltek, sebes folyóba vetettek. Az egyetlen, aki minden várakozás ellenére túlélte, én voltam. A fuldoklók halálsikolyával a fülemben meg kellett tanulnom szeretni. Nem merültem el. Elértem a túlsó partot. Tudok szeretni. Mások szívükben hordják bánatukat. Belülről, láthatatlanul emészti őket el. Én úgy menekültem meg, hogy bánatomat kívül hordom: hadd lássa mindenki.

Dolgok, amelyek sosem tűntek különlegesnek, egyszer csak sugározni kezdtek, mert neki megakadt rajtuk a tekintete. Világom megnőtt, mert tudatom megkétszereződött. Ezt nagyon világosan éreztem. Már nem csak a saját gondolataimból állt, hanem hirtelen belekerült minden, amit ő gondolt, érzett, amire vágyott, amiben hitt.

Azt hittem, pontos képem van arról, hogyan is nézek ki, de most valami mást láttam meg. Nem volt jobb vagy rosszabb, csak teljesebb. Hirtelen rájöttem, hogy eddig nem fogtam föl magamból többet, mint a körvonalaimat, a saját pillantásomat mindig kerültem. Így tudom ezt megmagyarázni: eddig úgy láttam a képmásomat, ahogy egy amatőr festő fest, precízen, de élettelenül. Ezúttal azonban úgy láttam a portrémat, ahogy egy igazi művész ragadná meg a gyors vonásokkal: anélkül, hogy az egészet ábrázolná, ama kevés mögött, amit megmutat, érezni a szívdobogást és a meleg, szapora lélegzetet.

A valóságot csak a tudat képes megváltoztatni. Erre jöttem rá. Ahhoz, hogy a dolgok megváltozzanak, nem kell hozzájuk nyúlni, csak másként kell nézni őket. Nem kell ehhez semmi, csak annyi, hogy egy pillanatra másképp essen a fény a felületre, és láthatóvá váljék a tükör mögötti írás. Egyszer csak előtted van, és alig hiszed el, hogy eddig nem vetted észre.

Minden egyes lélegzetvétel, minden álom, a születés, a halál úgy múlik el, hogy fel sem fogjuk. Összes fogyatékosságunk közül ez a legfájdalmasabb. Életünket olyan kozmikus folyamatok irányítják, amelyeket nem érthetünk. Hogy félelmünket csillapítsuk, ezeket az erőket akarjuk befolyásolni. Ez a mágia.

A boldogság áldása (...) nem szeretve lenni, hanem szeretni.