Alexander Sutherland Neill

A bűnügyi történetek igen nagy százalékban kaphatók bármelyik pályaudvari könyvárusítónál. Mikor egy tizenhat éves fiú lelő egy rendőrt, egymillió olvasó észre sem veszi, hogy a fiú végeredményben csak azt a fantáziát élte ki, amelyet ők oly élvezettel olvasnak.

A meghiúsított kívánság a fantáziálás kezdete. Minden gyerek nagy akar lenni; a környezetében minden tényező azt sugallja, hogy kicsi. A gyerek úgy győzedelmeskedik a környezetén, hogy elmenekül; szárnyakon repül és a fantáziában éli ki az álmait.

A szeretet és a gyűlölet nem ellentétesek egymással. A szeretet ellentéte a közönyösség. A gyűlölet szeretet, amely akadályokba ütközött, s ezért az ellentétes oldalára fordult.

Hogyan tudjuk elérni, hogy a gyerekek boldogok legyenek? Az én válaszom erre az: szüntessük meg a tekintélyt. Hadd legyen a gyerek önmaga. Ne erőszakoskodjunk vele. Ne tanítsuk. Ne leckéztessük. Ne magasztaljuk. Semmire se kényszerítsük. Lehet, hogy az Ön válasza más. De ha elutasítja az én válaszomat, akkor érezze kötelességének, hogy találjon egy jobbat.

Vagyunk-e elég szabadok ahhoz, hogy képesek legyünk nem beavatkozni mások életébe, bármilyen fiatalokról van is szó?

A gyerekek erkölcsi kioktatása mellett semmilyen érv nem szól. Az csak egy pszichológiailag téves gyakorlat. Egy gyereket helytelen arra kérni, hogy ne legyen önző. Minden gyerek egoista, és a világ az ő birodalma. Ha van egy almája, egyetlen kívánsága az, hogy megegye azt az almát. Ha az anyja bátorítja, hogy ossza meg a kisöccsével, annak az lesz a fő következménye, hogy megutálja a kisöccsét. Az, hogy tekintetbe vegyen másokat, később jön - méghozzá természetes úton -, már ha a gyereket nem arra tanították, hogy önzetlen legyen. Ha viszont a gyereket kényszerítették az önzetlenségre, akkor valószínűleg soha nem következik be. Azzal, hogy az anya elnyomja az önzőséget, azt végérvényesen rögzíti

A Bibliában ez áll: "A bölcsességnek kezdete az Úrnak félelme." Pedig sokkal gyakrabban a pszichológiai rendellenességek kezdete. Mert egy gyerekbe bármilyen módon ültetnek félelmet, az mindenképpen ártalmas.

Nincs hitványabb istengyalázás, mint az, amikor a különféle egyházak azt állítják a háború közben, hogy a Mindenható az oldalukon áll. Isten nem hiheti, hogy mindkét oldalnak igaza van. Isten nem lehet egyszerre a Szeretet és a gáztámadás patrónusa.

Az isten eszméje a kultúrával együtt változik: egy pásztornépnél békés időkben az Isten a Jólelkű Pásztor volt, háborús időkben a Csata Istene, mikor pedig virágzott a kereskedelem, akkor az Igazság Istene, aki az egyenlőséget és a kegyelmet porciózta a mérlegen. Ma, a gép kreativitás korában, az Isten H. G. Wells "Nagy Hiányzója", mert egy olyan emberiségnek, amelyik képes saját atombombákat gyártani, nincs szüksége kreatív istenre.

A vallások semmivel sem inkább örök érvényűek, mint a nemzetek. Egy vallásnak - bármelyiknek - van születése, ifjúkora, öregkora és halála.

Az ember nem az által tanul meg élni, hogy mások életét hallgatja, hanem hogy a saját életét éli.

Az otthoni szigorú fegyelem mindig az önutálat kivetítése. A felnőtt egész életében küzdött, hogy tökéletes legyen, szánalmas kudarcot vallott, s a tökélyt most a gyerekeiben akarja megvalósítani.

Elsősorban azért nehéz őszintének lennünk a gyerekekkel, mert sokszor magunknak is képtelenek vagyunk igazat mondani. Hazudunk magunknak, hazudunk a szomszédainknak. Minden önéletrajz egy hazugság. Azért hazudunk, mert arra tanítottak minket, hogy elérhetetlen erkölcsi elvárásoknak feleljünk meg. (...) Ebből következően egész oktatási rendszerünk is tele van hazugsággal. Az iskolák továbbadják azt a hazugságot, hogy az engedelmeskedés és a szorgalom erények, s hogy a történelem- és a francia nyelvtudás műveltséget jelent.

Ha a gyermek hazudik, akkor vagy fél, vagy utánoz. Hazug szülőknek hazug gyerekeik vannak. Ha azt akarjuk, hogy a gyerekünk elmondja nekünk az igazat, ne hazudjunk neki.

Minden emberi lény számára létszükséglet az önmagával való elégedettség.