Alain De Botton

A sajtó révén (...) immár nagyon is lehetővé vált, hogy valaki egyszerre legyen gondolkodásában középszerű, híján legyen a képzelőerőnek és a kreativitásnak, és egyúttal elképesztően jól informált legyen. Korunk hülyéje minden további nélkül tudhatja, amit korábban csak lángelmék tudtak, persze így sem lesz más, mint idióta - a jellemvonások olyan elkeserítő elegye ez, amely elmúlt korokat nem nyomasztott.

Talán csak akkor eshetünk szerelembe, ha nem tudjuk pontosan, kibe is szeretünk bele.

A vészcsengőnek (...) minden olyan esetben meg kell szólalnia a fejünkben (...), amikor azzal szembesülünk, hogy egy vélemény körül túlságosan is átfogó konszenzus látszik kijegecesedni. Szkeptikus alapállásunkat megőrizve mindenkor óvatosnak kell lennünk a potenciálisan kapitális ostobaságokkal szemben, még ha azok a legékesebb betűtípussal szedett, a leghitelesebb és leghihetőbb szalagcímek alatt olvasható szövegek mögé rejtőznek is.

Ugyanolyan ébernek kell lennünk a média közhelyeivel szemben, mint amilyen óvatos volt Flaubert az irodalmiakkal szemben. Az utóbbi a regények sírásója; az előbbi a nemzeteké.

A fiatal arák valójában nem is gyerekek. A házasság nagyon hamar apró, koravén nővé változtatja őket, arcuk egyszerre sugároz reményvesztettséget, ünnepélyességet, elhagyatottságot és végtelen szomorúságot.

A csodálatra, rajongásra való hajlam az emberi psziché kitörölhetetlen és fontos tulajdonsága; figyelmen kívül hagyása vagy megbélyegzése sem fogja eltüntetni: egyszerűen csak a felszín alá fogja nyomni, s ott fog ólálkodni elkorcsosulva és elhanyagoltan, várva, hogy méltatlan célpontokra akaszkodjon. Ahelyett, hogy a celebek iránti vonzódásunkat elnyomni próbálnánk, értelmes és termékeny irányt kell szabnunk neki.

A helyesen szervezett társadalomban a legismertebb emberek azok lennének, akik a legmagasabb rendű, legnemesebb és társadalmilag leghasznosabb értékeket testesítik meg, következésképp az ilyen társadalomban egy híresség tiszteletének beismerése büszkeségre, és nem szégyenkezésre vagy restelkedő mosolyra adna okot.

Fel kell hagynunk azzal, hogy a tiszteletre méltóbb hírességeket mágikus jelenéseknek lássuk, akikhez csupán passzív hódolattal vagy tolakodó kíváncsisággal lehet közelíteni. Egyszerű emberek ők is, akik kemény munkával és átgondolt stratégiával értek el kiemelkedő eredményeket. Esettanulmányokként kell rájuk tekintenünk, amelyeket darabjaira szedve tüzetesen elemeznünk kell, nem tévesztve szem elől az alapvető kérdést: "Mit hasznosíthatok ennek az embernek a példájából?

Leginkább akkor irigylünk valakit a sikereiért, amikor alig tudunk valamit arról, hogyan jutott el odáig. Ha a média kicsit jóindulatúbb lenne, nem mitikus tényekként tárná elénk mások eredményeit, nem sajnálná az időt és az energiát, hogy alaposan kivesézze, pontosan milyen áldozatokat kellett meghozni az eredményekért. A sikert sikerre halmozók történeteit olyan esettanulmányokként mutatná be, amelyeket megérthetünk és a gyakorlatban követhetünk.

A hírnév olyan hatalom, amelyet a rajongók láthatatlan hadserege hitelesít. Amikor nem vagyunk hajlandók nevetni egy celeb viccén, vagy tehetségével kapcsolatban fenntartásainkat hangoztatjuk, akkor nem pusztán egyetlen személlyel kerülünk szembe, hanem a teljes rendszerrel is, amely felkente őt: a hozzáértő zsűritagokkal, akik díjjal jutalmazták, emberek tízezreivel, akik legújabb albumát megvásárolták, a patinás magazinokkal, amelyek címlapjukra tették arcmását - mindezek részei annak a láthatatlan, de nagyon is hatásosan működő erőnek, amelyet egy híres ember a maga hasznára tud fordítani, amikor találkozik valakivel egy buliban, vagy amikor egy tisztviselővel kell egy ügyet elintéznie.