Idézetek a vidámságról
A méh olyan, mint a háziasszony, akkor is zsörtölődik, amikor énekel.
Valójában sosem félek. Talán csak nagyon ritkán, soklábú lényektől. Véleményem szerint ugyanis csak a halott pók a jó pók, és a nők jogai fabatkát sem érnek, ha nem kérhetnek meg egy férfit, hogy tapossa el ezeket a lényeket.
1 gondolat bánt engemet kigomboljam az ingemet? Csupán ha gomb lesz 2 szemed az én szemem pedig mit lát a luk s magamra gombolhatlak általuk.
Mindig józanul tedd azt, amit részegen ígértél! Ebből majd megtanulod, hogy ne jártasd a szádat!
Ha a munka jó dolog volna, a gazdagok megtartották volna maguknak.
Szavamra mondom, én nem bánom az egészet. Az ember csak egyszer hal meg, és egy halállal mindnyájan tartozunk. Lesz, ami lesz: Aki meghal ebben az évben, az kvitt a jövő évre.
Egy szép napon állati öregnek fogsz kinézni, ha állat módjára dolgozol.
Időközben rájöttem, hogy vannak, akik nem tudják eldönteni, hogy komolyan beszélek-e vagy sem. Úgyhogy innentől kezdve szólni fogok, amikor viccelek.
Én szeretem a liberalizmust meg a korszerűséget, és szeretem hallgatni az okos beszédet, de előrebocsátom: csak férfiak szájából.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
- Nagyi, beszélni kell veled! Mondd meg, hogyan lesz a gyerek! Dédi ezt úgy magyarázta, gólya hozza a kórházba. Mert a gólyát oda várják, gyógyítgatják fáradt szárnyát. De van gólya? Vagy ez mese? Képen láttam, amúgy sose.
Az ármányos elefánt nem igaz, hogy sose bánt. Csalogat: - Ülj ormányomra! - S ha ráülnél, porrá nyomna.
Volt egy ló, úgy hívták: Laci. Csíkos volt rajta a naci. Ha jól begombolta, mindjárt azt gondolta, ő zebra, nem paci.
Mondd csak, Anne, hol lakik az álom? Az ember minden este elalszik, és persze azt is tudom, hogy az álom az a hely, ahol azokat csinálom, amikről álmodok, de én azt szeretném tudni, hogy merre is van, és hogy jutok el oda meg vissza anélkül, hogy tudnék róla... ráadásul a hálóingemben.
Nagymama szerint a koromhoz képest kicsi vagyok, és csakis azért, mert nem eszem elég zabkását. Én igazán igyekszem, de nagymama úgy megrakja a tányérom... ő aztán nem sajnálja tőlem az ennivalót. Tudja, tanárnő, mióta a vasárnapi iskolából hazafelé menet az imádkozásról beszélgettünk... amikor azt mondta, hogy minden nehézségünket meg kell valljuk Istennek... azóta minden este azért imádkozom, hogy Isten adjon erőt, hogy az utolsó szemig meg bírjam enni a reggeli zabkásám. De eddig még egyszer sem sikerült; ki tudja, miért... vagy kevés az erőm, vagy túl sok a kása.
Először elfelejted a neveket, majd elfelejted az arcokat. Aztán elfelejted felhúzni a sliccedet, végül elfelejted lehúzni a sliccedet.
Facebook
Pinterest