Idézetek a vidámságról
Tudja, mindig is furcsállottam, hogy a cirkuszban is akkor tör ki a taps, ha a fakezű késdobáló egyetlen találatra sem képes. Ott áll előtte a nagy trampli, még egy vak is beleállítaná a kést, a mutatványos meg csak szerencsétlenkedik, folyton mellé dob, és ezért még meg is tapsolják.
A polgárok vagyonuk egy részét átengedik az államnak, hogy a másikat nyugodtan élvezhessék.
A szerszámok és én már régen megállapodást kötöttünk. Az emberiség békessége érdekében távol maradunk egymástól.
Örök hűséget fogadok - átmenetileg.
Veszélyes környéken lakom. Ahányszor becsukom az ablakot, mindig odacsukom valaki kezét.
Ha a sajtos szendvicsen és a zacskós levesen kívül valami mást is megtanulok elkészíteni, akkor elértem egy komoly célt az életben.
Ha szerszámot veszek a kezembe, általában tragikus és szörnyű dolgok történnek. Ezért inkább visszafogom magam, és ezzel életeket mentek.
Majd én fogom megváltoztatni a világot?! A világot, amelyet Isten -így mondják- a maga képére és hasonlatosságára teremtett. S ha ez így igaz, nem is csodálom, hogy nem mutatkozik előttünk. Mellesleg nem ártana, ha felkeresne egy menő pszichiátert.
Onnan lehet tudni, hogy léteznek intelligens lények a földön kívül, hogy soha nem próbálták fölvenni velünk a kapcsolatot.
A férfiaknak azért nő a szakálluk, hogy borotválkozzanak, azaz ne kelljen reggelit készíteniük.
Az emberek gondosabban választanak fürdőruhát, mint házastársat. Pedig a szabályok ugyanazok: olyat válassz, amit kényelmesen viselhetsz, és hagyj helyet a növekedésnek.
Hát igen, a bűnös elnyeri bűnhődését. Ezt már egy Dosztojevszkij nevű detektív is leszögezte.
A tanár az a gyerek, aki legtovább jár az iskolába.
Lehet, hogy ma még beugrom az orvoshoz. Felíratok valamit szerelem ellen. Rühellem a hollywoodi érzeményeket.
Az utazási irodában azt mondták, 7 éjszakát tölthetek Hawaiin. De egyetlen napot sem.