Idézetek a sportról
Amikor az ember vezet, nem árt annyival vezetnie, amennyivel végképp elveszi a mögötte haladók kedvét.
Hiába az erős láb, a pompás tüdő, a kar és az izmok, az elménél nincs hatalmasabb.
Mindig könnyebb fölzárkózni valaki mögé, és megelőzni, mint megvédeni egy címet.
Nem a díj maga, hanem a folyamat, ahogyan a díjhoz elérünk, hozhat békét és örömöt nekünk.
Sokan azért futnak ultramaratont, amiért mások hangulatjavító szereket vesznek magukhoz. Eszemben sincs kisebbíteni mindazt - barátságokat, teljesítményt, a természet lélekemelő közelségét -, amivel pályám megajándékozott. De minél messzebbre és hosszabban futottam, annál nyilvánvalóbb lett, hogy leginkább egy lelkiállapotot kergetek - egy lelki helyet, ahol korábban óriásinak látszó gondjaim semmivé olvadnak, ahol egészen tisztán, élesen látom a világegyetem és a jelen pillanat időtlen szépségét. Persze nem azért kezd el futni az ember, hogy ezt a látomásos állapotot előidézze. Én biztosan nem ezért kezdtem. De aki rendszeresen fut ultra távokat, elkerülhetetlenül belekerül. Azt kell megtanulni, hogy az ember felismerje a pillanatot, amikor tulajdon látomásának bűvöletébe kerül.
Az ötletszerű, csapongó gondolkodás ellensége az ultrafutónak. Csak a legegyszerűbb, alapvető, létfenntartással kapcsolatos dolgokra érdemes gondolni: mikor ettem utoljára? Mennyi van hátra a következő állomásig? Hol tart a mezőny és benne én? Jó-e a tempóm? Ezeket a megfontolásokat nem számítva az a célravezető, ha a futó igyekszik elmerülni a jelen pillanatban, ahol semmi más nem számít.
Ha az embernek módja van demoralizálni a versenytársát, tegye meg.
Csak az győzhet, aki fölismeri: a győzelem nem fontos.
A végső kimerültség és a testi kínok határán túl olyan erőtartalék várhat - az az érzés, hogy könnyedén, erőfeszítés nélkül bármire képesek vagyunk -, amelyről álmunkban sem hittük, hogy egyáltalán a birtokunkban van, és amely éppen azáltal lesz mozgósítható, hogy leküzdünk korábban leküzdhetetlennek vélt akadályokat.
Egy ultrafutónál semmi sem olyan fontos, mint a lelkiállapot.
A verseny a legközönségesebb feladatot is izgalmassá teszi.
Ilyen hát futónak lenni? Hogy mindenét beleteszi az ember, és a végén már nincs mit adnia, mert semmije sem maradt?
Ha hosszú távokat fut az ember, nem nehéz, sőt olykor szükséges is kikapcsolni az agyunkat.
A rendszeres futás önmagában is hálás dolog. A versenyszellemtől áthatott futót pedig még nagyobb megelégedéssel tölti el, amikor azt tapasztalja, hogy egyre gyorsabban és messzebbre tud futni, miközben új kihívások elé állítja önmagát. Az eredményesség remek hajtóerő, arra ösztönöz, hogy lankadatlan energiával eddzünk.
Vihet az ember terheket könnyedén vagy erőlködve. Szoronghat a jövő miatt, vagy fütyülhet rá. Képzelhet magának szörnyű sorsot, vagy a fejére koszorúkat. Mindegy, amíg mozgásban van, amíg tevékeny marad.
Facebook
Pinterest