Bölcsességek
Az egyik percben nincs semmid, a másik percben meg többet kapsz, mint amit el tudsz fogadni.
Napfényben, jómódban minden csupa virág, de eljönnek a borús napok, eljön a gyász novembere, mikor egyszerre kihűl az ember szíve és otthona, bizony félelmesen ki tud hűlni a szellem tiszta, vigasztaló fénye híján.
Nyerni fogunk rajta, ha élvezeteket áldozunk föl, hogy fájdalmakat kerülhessünk ki.
Az ember mindig látja minden kellemetlenségét jelen helyzetének, de semmit sem lát azokból, amelyek abban a helyzetben várnak rá, ami után vágyakozik.
Azok a dolgok, amelyekre leginkább áhítozunk, nem történnek meg; vagy ha megtörténnek is, nem abban az időben és nem olyan körülmények között, amikor szertelen örömet okoznának.
Legyen erőd lent hagyni, amit nincs erőd följebb emelni.
Nem könnyű dolog szembesülni a kudarccal. Akadnak emberek, akik elmenekülnek és belső védőbástyáik mögé rejtőznek előle; mások igyekeznek megfeledkezni róla, mintha meg sem történt volna; megint mások agresszíven tagadják, hogy ilyesmi megeshet velük, és a legundorítóbb fajta önáltatásba menekülnek. Csak kevesen vannak, akik valóban beismerik, ha valami nem sikerül nekik, és nem hárítják másra a felelősséget, hanem készek vállalni hibáik következményeit. Az ilyen ritka személyiségeket sokféle hajtóerő ösztönözheti; egyaránt megtalálhatóak közöttük az őszinteség talpig becsületes megszállottjai és a hidegvérű, minden erkölcsöt lenéző cinikusok. Általában ezen a ponton szokás megvonni a határvonalat a jó és a gonosz, e két, alapjában véve tartalmatlan morális kategória között; pedig az igazi mezsgye egészen máshol húzódik, és nem filozófia kérdése - a gyönge és az erős jellemű embereket választja el.
A fesztelen báj olcsó trükk: vízben megcsillanó napfény, amin megakad a szem, egy másodpercre elvonja a figyelmet, de ennyi is elég, hogy ne lássuk - nemegyszer végzetesen - az utunkba kerülő sziklákat.
Minden csodák közt legnagyobb, hogy a Valóságos csodák természetessé Lehetnek - sőt, azzá kell lenniük.
A legbölcsebb ember is húzza meg magát szerényen. Mert miből áll a nagy bölcsessége? Talán abból, hogy legfeljebb egy félrőffel tovább lát a másiknál, a közönséges eszűnél, egy félrőffel, egy olyan horizontba, amely egy billió mérföldre terjed. Az egész mély látás csak egy valamivel kisebb vakság. Hát érdemes ezért a csekélységért annyi hűhót csinálni? Szétosztályozni az embereket, hogy ezek az okosak, emezek a nem okosak, azok a bolondok, mintha a mákszemeket szétraknák: kis mákszemek, nagy mákszemek.
A folyamok is úgy mennek, ahogy mennek, és nem úgy, amint az emberek szabályozzák őket.
Néha, ha belegondolok, hogy jelentéktelen dolgok milyen súlyos következményekkel tudnak járni, elfog a kísértés, hogy kijelentsem: jelentéktelen dolgok nincsenek.
Ha tudnánk, milyen keveset foglalkoznak velünk, talán nem idegeskednénk olyan sokat azon, mit gondolnak rólunk mások.
Jobb gyertyát gyújtani, mint szidni a sötétséget.
Ha udvariasan és megértően viselkedünk másokkal, filléreket fektetünk be, és egy vagyont kapunk vissza.