Törődés
Megtagadni valakitől, hogy törődhessen, legalább olyan kegyetlenség, mint megtagadni valakitől a törődést.
Látva, hogy az állam sokszor milyen mértékben képtelen megfelelően gondoskodni az egyre nagyobb számú idős emberről, közvetlen környezetünkben igenis nekünk magunknak kell több odafigyelést és energiát szentelnünk az életük jobbá tételének. Ez nem mindig anyagi dolgokban nyilvánul meg, hanem sokkal inkább figyelemben, időben, törődésben. A legtöbb idős ember ugyanis magányos is. A magány pedig az egyik legnagyobb egészségügyi kockázat. Heti néhány telefon vagy egy hosszabb beszélgetés, esetleg egy félórás bevezetés az internet világába rengeteget jelenthet ezeknek az embereknek - akik nélkül mi sem lennénk.
Sokszor tényleg csak az is elég, ha valaki rád nyitja az ajtót, s azt érzed: odafigyelnek rád.
Az elhanyagolás megöli a szerelmet. A szerelemnek figyelemre van szüksége. Ha ismerjük saját kötődési igényeinket, és érzékenyen reagálunk társunk szükségleteire, a köztünk lévő kötelék kitarthat egészen addig, "míg a halál el nem választ".
Aki egész életében csak magára számíthat, arra szinte drogként hat, ha valaki végre törődik vele.
A simogatás, a dicsérő szó, a gondoskodás, a törődés elmulasztása sokszor jobban fáj, mint egy pofon.
Mindjárt születésünk pillanatában szüleink jóságára, gondoskodására szorulunk. Később, amikor betegségek gyötörnek minket és megöregszünk, megint mások gondoskodására és jóságra leszünk utalva. Mivel életünk kezdetén és végén mások törődnek velünk, hogyan tudnánk mi életünk derekán nem törődni másokkal?
Ha szánunk rá egy percet, hogy egy állat szemébe nézzünk, azonnal világossá válik, miért kutya kötelességünk gondoskodni egymásról.
Facebook
Pinterest