Titoktartás
Ha megismerünk egy titkot (...), először is különlegesnek érezzük magunkat, ami kezdetben jó érzés. Aztán egyre terhesebbé válik a tudás, és egyesek szorongani kezdenek amiatt, hogy ezt a titkot nem mondhatják el másnak. Ugyanis valójában nagyon szeretnék elmondani, de eközben azt is tudják, hogy ezzel megszegnék a beléjük vetett bizalmat. Első látásra azt gondolhatnánk, hogy a titoktartásnál nincs egyszerűbb, gyerekesebb dolog, de aztán kiderül, hogy belül valójában nagyon is összetett folyamatok munkálnak.
A titoktartás egy olyan szilárd halmazállapotú anyag, amely alkoholban oldódik.
Vajon miért kérnek egyes közlendőiket illetően titoktartást az emberek? Nem lenne egyszerűbb el sem mondani?
A titoktartás olyan művészet, amelyhez sok hazugság pompás előadása szükségeltetik, valamint tehetség a komédiázáshoz és ennek élvezete.
Miért van az, hogy mindig olyanok kérnek titoktartásra, akiket szeretek, így a jobb meggyőződésem ellenére minden alkalommal megígérem, hogy hallgatok?
Egy halandó sem tud titkot tartani. Ha a szája néma, az ujjaival fecseg. Az árulás minden porcikájából szivárog.
Nincs az a magánélet, ami ne lenne leleplezhető. A civilizált világban nem lehet titkot tartani. A társadalom olyan, mint valami álarcosbál, ahol mindenki eltitkolja az igazi személyiségét, de rejtőzködés közben lelepleződünk.
Az emberek nem tudnak titkot tartani. A szemükből, a szavaikból, minden rezdülésükből, a pórusaikból szivárog szörnyű titkuk.
Facebook
Pinterest