Tévedés beismerése
Minden problémát meg tudunk oldani, mindent meg lehet tanulni, mindenki hibázhat, mindenkinek van gyengéje, erőssége. De fontos, hogy beismerjük, ha hibázunk.
Nagy bátorságra van ahhoz is szükség, hogy valaki beismerje tévedését, ha kiderül egy hosszan dédelgetett elképzelésről, hogy téves.
Sokszor az ember akkor követi el a legnagyobb hibát, amikor nem ismeri el, hogy tévedett, és megy még tovább, és hajszolja.
Vajon hány kivételt kell tennünk, mielőtt rádöbbenünk, hogy az általunk elfogadott igazságok valójában nem igazak?
Egy embernek nagynak kell lennie ahhoz, hogy beismerje a hibáit, elég okosnak ahhoz, hogy hasznot húzzon belőlük, és elég erősnek ahhoz, hogy kijavítsa őket.
Minthogy senki nem Superman, bárki követhet el hibákat és ballépéseket. Azonban nem mindegy, hogy körmondatokban magyarázza el magának, miért is volt szükségszerű mindent mozzanat, avagy egyszerűen azt mondja: "Na. Hát ez most nem működött. Okulnom kell belőle!"
Vannak olyan emberek (...), akik sohasem ismerik el, hogy hibáztak, és mindig újabb, gyakran egymásnak is ellentmondó érvekkel jönnek elő, melyekkel azt bizonygatják, hogy igazuk van. Mások azt állítják, hogy sohasem támogatták igazán a hibás nézetet, vagy ha igen, akkor csak azért tették, hogy megmutassák ellentmondásait. Számos példát hozhatnék fel, de nem teszem, mivel túlságosan népszerűtlen lennék. Azt hiszem, sokkal jobb és kevésbé zavarba ejtő, ha leírom, hogy hibáztam.
Keserű dolog, ha az embernek deres fejjel kell beismernie elkövetett hibáit. De még keserűbb, ha már arra sincs ereje, hogy jóvá tegye.
A valódi tragikum nem az igazság és az igazságtalanság, hanem az igazság és igazság közötti összeütközésben van. Ezt azonban nehéz elfogadni bárkinek is, aki csak egyetlen abszolút igazságot ismer, a magáét. Az ilyen ember sorsa a rettegés. A tévedéstől és a beismeréstől.
A nagy nép olyan, mint a nagy ember. Ha hibát követ el, felismeri. Ha felismerte, beismeri. Ha beismerte, kijavítja. És aki rámutat a hibáira, azt a legjóságosabb tanárának tekinti.