Rohan az idő
Nem tudom megszokni, hogy rohan az idő. Állandóan az az érzésem, hogy az élet holnap kezdődik. Az igazi élet.
Úgy rohan az idő, de meg lehet állni,
a nyüzsgésből ketten most ki tudunk szállni,
hát kérlek téged, hogy szeress engem,
boldogok leszünk, ha megbízol bennem.
Érzem, hogy valami megmozdult itt bent,
őrjöngve bömbölhet odakint a csend,
mi együtt kirándulunk itt, a lakásban,
szerencsésen partnerre leltünk egymásban.
Az élet félelmetesen gyorsan száguld. "Az élet - egy pillanat." Ezért nem szabad átadni magunkat az emlékezésnek, amely megmérgezi a jelent, holott kizárólag csak annak van értelme.
Mert rohan az idő, rátipor,
recseg a tüdő, meginog a gerinc, elborul a lélek.
Lerombolt szerveim sikonganak, vadulnak,
érzékeim roppanva kimúlnak.
Mégis imádlak, élet.
Tudod, kemény az élet, mint a vasbeton,
De soha ne lássák az arcodon!
Mert itt rohan az idő, akár a gyorsvonat,
És a terv, hogy hova mész vele, csak gondolat.
Az idő rohan. Az idő senkire nem vár. Az idő begyógyítja a sebeket. De mindannyian arra vágyunk, hogy több időt kapjunk. Időt, hogy talpra álljunk. Időt, hogy felnőjünk. Időt, hogy felejtsünk. Időt.
Az idő is úgy fut, észrevétlenül, és mégis előttünk, az életünk előtt, percek, napok, évek - sohase tudhatjuk, mikor áll be a pillanat, amit úgy nevezünk: késő.
Nem hittem fiatal koromban az idős szerzetesnek, aki azt mondta: figyeld meg, az órák lassan múlnak, de az évtizedek elszállnak pillanatok alatt.
Fut az idő, sosem éred utol, ne kövesd - sose bánd,
Amit ad, a tiéd - amit nem, ne is kérd - sose várd!
Én Istenem, az idő hogy szalad!
Ma még vagyunk, holnap már nem leszünk,
múlt és emlék: minden elmarad.
Facebook
Pinterest