Önzetlenség
Csakis kölcsönös önzetlenséggel szerezhetünk mindketten érvényt az érdekeinknek. Mindketten jobban járunk, ha osztozunk a feleslegen, megmentjük egymás bajba jutott gyerekeit, és nem késeljük meg egymást, mint hogyha hagyjuk ránk rohadni a felesleget, elsüllyedni a gyerekeinket, és folyamatosan civakodunk egymással. Persze én egy kicsit jobban járnék, ha önző módon viselkednék a másikkal, és ő járna rosszabbul, de ugyanez fordítva is igaz, vagyis ha mindketten megpróbálnánk élni az önzőség előnyével, mindketten rosszabbul járnánk.
A mindennapi életben is legboldogabb az önzetlen ember, aki azon dolgozik, hogy másokat boldoggá tegyen, s közben önmagáról elfeledkezik. Az elégedetlenek pedig azok, akik csak a maguk számára keresik a boldogságot.
Minden alkalommal, amikor önzetlenül adunk, számunkra is tágasabbá válik a világ.
Igazán nagyvonalúak csak a szegények tudnak lenni.
Ha az emberek megpróbálnák úgy élni az életüket, hogy ne mindig magukkal legyenek elfoglalva, akkor áramlana köztük az energia. Mert az jön és megy közöttünk.
A szélsőséges önzetlenség nem jobb és nem nemesebb, mint a szélsőséges önzés - mindkettő túlkapás.
A jóléti állam talán a legnagyobb önzetlen rendszer, amit az állatvilág valaha is ismert.
Minden önzetlen rendszer lényegéből fakadóan labilis, mivel ki van téve az önző egyének visszaélésének, akik készek kihasználni.
Az igazi szabadság az, ha úgy adunk, hogy nem várunk érte elismerést, sem köszönetet.
Belénk van kódolva az önfeláldozás képessége. Fantasztikus adománya ez az embernek, nem a degeneráció jele. Hidd el, nem veszett ki belőlünk a legmagasabb rendű segítőszándék.
Facebook
Pinterest