Önsajnálat
Nem hiszek az önsajnálatban. Csak azoknak való, akik nem tudnak mit kezdeni az idejükkel.
Az önsajnálat a legnagyobb ellenségünk. Ha behódolunk neki, egész életünkben semmi bölcset sem tudunk tenni.
Isten a tétlenséget utálja a legjobban, tehát aki csak bámul a semmibe, és siratja az anyját vagy a pajtásait, az a kárhozatot keresi.
Ha az ember belezuhan az önsajnálatba, csak nagyon nehezen tud kikászálódni belőle, és mielőtt észbe kapna, olyan lesz, mint egy zombi.
Ez történik, ha éjjel felriad az ember. Túl sok emlék tör elő benne, elkezd agyalni a dolgokon, és elmerül az önsajnálatban.
Amikor nagyon eluralkodik rajtam az önsajnálat, akkor hirtelen felkap a szél és átrepít az égen.
Az önsajnálat egy darabig hasznos és jogos. De egy bizonyos időn túl káros, és vétek magunkkal szemben.
Ki érti meg kínomat, ha nem én?
Kire számíthatok, ha nem magamra,
a bizonytalan és nyugtalanra,
testemre és lelkemre, két szegény
szolgámra, aki egyetlen hatalmam,
katonaságom, népem, birodalmam?
Ha az önsajnálatból energiát lehetne nyerni, ebben az országban jó néhányan nem fizetnének villanyszámlát.
Mindent meg kell tennünk, amit csak lehet, önmagunkért. Ha csak hátradőlve siránkozunk a sorsunk felett, elfelejtjük, hogy mi magunk is befolyásolhatjuk.
A folyamatos önsajnálat furcsa módon előbb-utóbb megedzi a lelket.
Facebook
Pinterest