Önértékelési zavar
Csilliárddolláros iparág omlana össze, ha elhinnénk, hogy már elég szépek vagyunk.
Ha nem tudjuk magunkat olyan kicsire összehúzni, hogy elrejtőzzünk az észlelt fenyegetés elől, nos, akkor elég nagyra kell felfújnunk magunkat, hogy elhessegessük a fenyegetést. Ez a stratégia mindenütt elterjedt a természetben. Bár a kivételes bonyolultságú emberi társadalmakban az izmaink megfeszítése és a mellkasunk kidüllesztése nem mindig éri el a kívánt hatást. Ezért valami máshoz folyamodunk. (...) Dicsérjük magunkat, kidomborítjuk az erényeinket. Alkalomadtán hazudunk arról, mit gondolunk valójában, hogy védjük a társadalmi státuszunkat. És némi erőbedobással még magunkat is meg tudjuk győzni, hogy igazat mondtunk. De most már nem akarok több szót pazarolni a valaha írt összes Facebook-posztra.
Az emberi lény legnagyobb félelme - a halálfélelem mellett, amellyel gyakran együtt jár - az, hogy értéktelen mások szemében, negatívan vagy ellenségesen ítélhetik meg. Ez azért különös, mert szinte sohasem fordul elő, hogy mások ennyit foglalkoznának velünk; csak alkalomszerűen és futólag teszik ezt.
A legtöbben arra törekszünk, hogy fölérendelt vagy minimum mellérendelt viszonyba kerüljünk másokhoz képest. Ha azonban találkozunk egy bizonyos szempontból fölöttünk álló, például sikeresebb emberrel, akkor nem feltétlenül tudatosan, de olyan eszközökhöz nyúlunk, amelyekkel az ő érdemeit kicsinyítve lehúzhatjuk a saját szintünkre az illetőt. Márpedig az irigység, a gúny és a kibeszélés erre a célra tökéletesen alkalmas eszközök - az illúzió szintjén legalábbis.
Aki ítélkezik mások felett, bármilyen formában teszi is, az teljesen biztos, hogy nincsen kibékülve saját magával. Ha rendben lenne belül, akkor nem türemkedne ki belőle folyamatosan az az égető vágy, hogy mások felett pálcát törjön, és kifejtse a szerinte helyes és sohasem építő véleményt.
Valamikor, valahogyan minden fiatal megküzd az önértékelés problémájával, még azok is, akik olyan magabiztosnak tűnnek, mint a beton.
Akit üldöznek, az fontos. A paranoia előnye, hogy az egész világ a paranoiddal foglalkozik, ő a legfontosabb, ezért figyeli meg mindenki és akarja eltenni láb alól. A bizonytalan és törékeny egyéni és kollektív önértékelés könnyen elvezet a valóság torzításához.
A féltékenység önértékelési zavart bizonyít, de semmi esetre sem szeretetet vagy szerelmet.
Miért van az, hogy sok nő önértékelési zavarokkal küzd, minek okán nem él békében önmagával, és így a világgal sem? Ebben mi férfiak akaratunk ellenére sokszor nagyon-nagyon hibásak vagyunk. Arról a szégyenletes viselkedésről nem is beszélve, amikor valaki tudatosan dönti romba partnerének önbecsülését, így kompenzálva saját sikertelenségét, frusztrációját. De ha sikeresek vagyunk, úgy még inkább elvárható tőlünk az odafigyelés.
Facebook
Pinterest