Olimpia
Csináld és fogadd el a végén, amire méltó vagy. Ha olimpiai bajnoki címre vagy méltó, azt fogadd el, ha arra, hogy elveszíts mindent, akkor meg azt.
Az olimpiai szellem olyan, akár a szél. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Érzed jelenlétének erejét. Élvezed elhaladásának következményeit. Aztán emlékké válik, a dicsőség napjainak visszhangjává.
Vicces egyébként, hogy az olimpia alatt milyen fontos számunkra a sport, majd milyen gyorsan kiveszik belőlünk az érdeklődés, amint túl vagyunk a záróünnepségen.
Az olimpiában az a gonosz dolog, hogy csak négyévente rendezik meg, és aki az adott napon nyer, az nem azt jelenti, hogy ő a legjobb.
Az élet olyan, mint az olimpiai játékok. Egyesek kalmár-sátraikba telepednek, s csak azzal törődnek, hogy a nagy jövés-menésben mit lehet keresni. Mások minden erejükkel a dicsőségért küzdenek. Végül a túlnyomó többség, a nézők, csak egyszerű szemlélői az eseményeknek.
Arisztotelész azt mondta, hogy az olimpiai játékokon nem a görög városok legerősebb emberei kapják meg a babérkoszorút, hanem azok, akik egyáltalán beneveztek, és ezzel nekirugaszkodtak, hogy győzzenek. Periklész meg azt mondta, ha Athént nagynak látod, gondolj arra, hogy dicsőségét merész emberek vívták ki, olyan emberek, akik tudták, hogy mi a kötelességük.
Facebook
Pinterest