Nem szeret senki
Egyszer talán (...) magának is lesznek szomorú percei, mindannyiunknál beköszöntenek ezek, a legboldogabbaknál is, amikor azt fogja mondani magában: "Senki sem szeret engem." Azt szeretném, ha ilyen alkalmakkor hozzá tenné: "Nem, tévedtem. Van valaki, aki szeret." Lehet, hogy eleinte nagyon sovány vigasz lesz ez a gondolat. De aztán mégis, amint telnek a napok, és állandóan együtt vagyunk, egyéniségem teljesen kibontakozik maga előtt, mint egy félénk virág szirmai a napsugár hatására.
Mint csudálkoznak kisírt szemeimen? Nem tudják, a boldogok! mi szorongat belől, mi fojt el sokszor, mint ha a levegő kiapadt volna körültem... Híjamat érzem, egy része szívemnek nincs betöltve... Én mindenhez olyan jó vagyok, és engem senki sem szeret! Szeretetlenség! a te hideged kínzóbb az elkárhoztak kénköveinél!
Azt nem remélem, hogy valaha boldogok lehessünk együtt; hogy ő nekem valaha bármi örömet adhasson. Ahhoz nincs hitem. De hiszem, bizonyos vagyok felőle, hogy az út, melyen ő elindult, ide, e ház küszöbéhez visszavezet; hiszem azt, hogy egykor összetörve, megalázva, az egész világtól gyűlölve, eltaszítva ide fog vánszorogni az utolsó menedékéhez. És akkor az, akit senki sem szeret többé, fog találni egy szívet, aki sohasem szűnt meg őt szeretni, s akinek akkor nem lesz egyéb életgondja, mint az ő sebeit, amiket a világból elhozott, begyógyítani, s a szennyfoltokat, amiket homlokán elhozott, letisztogatni. Ez az én erős hitem!
Talán éppen a szeretteinket a legkönnyebb megcsalni - hiszen éppen ők nem hajlandók elismerni csalárdságunkat. De ha az ember nem szeret senkit, és úgy érzi, nem szereti senki, akkor nincsen senkije, aki a fejére olvasná az igazságot, hogy hazudik.
Facebook
Pinterest